kevesebb bűncselekmény

2017.12.07. 06:15

Hatásos a rendőri jelenlét az ünnepi időszakban

Tavaly számottevően csökkent a karácsonyhoz köthető bűnesetek száma, köszönhetően a nagyobb rendőri jelenlétnek, valamint a rendőrség tájékoztatási, felvilágosító kampányának.

Tavaly decemberben alig több mint hétezer lopást regisztrált az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), ami közel 40 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az elmúlt év utolsó hónapjában 279 gépkocsit törtek fel, szemben az egy évvel korábbi 569 esettel. A zsebtolvajlás is jelentősen visszaszorult: 210 bejelentett bűncselekményt regisztráltak az egy évvel korábbi 695 esettel szemben - írta csütörtöki lapszámában a Világgazdaság.

Az elmúlt évek adatait vizsgálva is kedvező a tendencia, csupán 2012-ben emelkedett az év végi bűncselekmények száma. Tavaly a 2010-es adathoz viszonyítva 65 százalékkal kevesebb volt a lopás, 78 százalékkal a zsebtolvajlás és 76 százalékkal a gépkocsifeltörés.

A lapban arra is rámutatnak, hogy a bűnmegelőzés hatékonyságának növelése különösen annak fényében tűnik pozitívnak, hogy a már megtörtént bűnesetek felderítésszáma még messze nem ilyen biztató. Példaként említik, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság területén a gépkocsifeltörések mindössze 11,8 százalékában vezetett eredményre a nyomozás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában