polgárháború

2019.01.05. 19:29

Heves harcok dúltak megint Jemenben

Többen meghaltak a húszik és kormányerők összecsapásában.

Heves harcok bontakoztak ki szombaton az északnyugat-jemeni Szaada tartományban a kormányerők és a síita húszi lázadók között, legalább húsz felkelő vesztette életét – jelentette a SABA jemeni hírügynökség.

„Mintegy 20 húszi felkelő halt meg, és számosan megsebesültek a hadsereggel vívott harcokban Szaada tartományban” – idézett a SABA egy névtelenül nyilatkozó katonai parancsnokot. Az illetékes nem említett saját veszteségeket.

A tájékoztatás szerint a harcok egy olyan nemzetközi autóútra összpontosultak, amely Bakem körzetet köti össze Alab határátkelőhellyel a szaúdi határon.

A hadsereg tűzszerészei a felkelők által kihelyezett számos házi készítésű robbanószerkezetet és aknát hatástalanítottak az út mentén – tette hozzá a katonai parancsnok.

Szaada az iráni támogatást élvező húszi lázadók kulcsfontosságú erőssége.

A nap folyamán a szintén a felkelők kezén lévő jemeni fővárosba, Szanaába érkezett Martin Griffiths, az ENSZ jemeni különmegbízottja azzal a szándékkal, hogy az ország nyugati felében lévő Hodeida kikötővárosára kieszközölt törékeny tűzszünetet megszilárdítsa.

A konfliktus szereplői 2018 végén a svédországi Rimbóban, az ENSZ égisze alatt folytattak megbeszéléseket, s tűzszünetben állapodtak meg a kormánycsapatok által ostromolt Hodeida ügyében. A harcok ennek ellenére ismételten kiújultak a kikötőváros külterületein.

A húszik egyik, névtelenséghez ragaszkodó sajtófelelőse arról számolt be a Hszinhua kínai hírügynökségnek, hogy Griffiths a síita lázadók vezérével, Abdul-Malik al-Húszival fog találkozni. Mint mondta, a találkozó célja, hogy megvitassák Hodeida ügyét, s megtörjék a patthelyzetet a fegyvernyugvási megállapodás végrehajtása érdekében. A világszervezet pénteki közlése szerint a különmegbízott a szaúdi emigrációban lévő Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökkel és kormányával is találkozni fog Rijádban.

Szombaton heves harcok folytak a kormányerők és szövetségeseik, valamint a lázadók között a hodeidai egyetem, valamint a város déli részén lévő Rabasah kerület térségében.

Jemenben 2014 óta dúl polgárháború. A szaúdi vezetésű arab koalíció 2015 tavaszán avatkozott be a konfliktusba, miután az Irán támogatását élvező húszik elfoglalták a fővárost, és elűzték az ország nemzetközileg elismert kormányát, amely most Szaúd-Arábiában működik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában