A Hazáért

2021.07.01. 11:22

HM: a magyar emberek számíthatnak a honvédségre

A honvédek bebizonyították, hogy a magyar emberek minden körülmények között, így a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos feladatok területén is számíthatnak a katonákra, a Magyar Honvédségre – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) csütörtökön az MTI-vel.

Emlékeztettek:

a katonák több területen segítették és jelenleg is segítik a rendőrséget, a központi közigazgatást és az egészségügyet a veszélyhelyzettel kapcsolatos feladataik ellátásában.

Folyamatosan részt vettek a többi közt a határvédelmi és határzárási feladatok ellátásában, biztosították a humanitárius korridorokat, jelenleg is fertőtlenítik az intézményeket és ellátják a kórházparancsnoki feladatokat is – sorolták.

Közölték:

Magyarországon a járványügyi adatok mára lehetővé teszik, hogy körültekintően, lassan visszatérjünk a megszokott életünkhöz.

Így fokozatosan a feladataik egy részéből a katonák is visszatérhetnek eredeti szolgálati helyükre. Ezt követően ismét az alaprendeltetésükből adódó feladataikra tudnak majd koncentrálni, valamint kiemelt hangsúlyt kapnak a képzések, kiképzések, a hazai és nemzetközi gyakorlatok, az átképzések az új technikai eszközök használatára – írták.

Kitértek arra, hogy a határzárási és korridorfeladatokat ellátó csaknem 300 katona már korábban, június 22-én visszatérhetett eredeti szolgálati feladatához, míg a kijelölt egészségügyi intézmények támogatásában és a jelenlétfokozó közterületi járőrözésben részt vevő mintegy 1700 honvéd pluszfeladata 2021. június 30-ával ért véget.

„Rendőr bajtársainknak köszönjük a közös szolgálatot, az együttműködést, egymás támogatását, hogy együtt szolgálhattuk a magyar embereket ezekben a veszélyhelyzeti feladatokban is. Továbbá köszönjük a magyar állampolgárok együttműködését és pozitív visszajelzését a katonák munkáját illetően!”

– olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában