katasztrófa

2018.06.13. 10:47

Holland bíróság előtt tárgyalják a maláj utasszállító ügyét

A 2014 nyarán Kelet-Ukrajna felett lelőtt, Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépen 298 ember utazott.

Holland bíróság fogja tárgyalni holland jog szerint a maláj légitársaság 2014 nyarán Kelet-Ukrajna felett lelőtt, Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépének ügyét – jelentette szerdán a helyi sajtó, miután a hágai parlament jóváhagyta az erről szóló egyezményt.

A holland törvényhozás kedden ratifikálta azt az Ukrajnával kötött tavalyi megállapodást, amelynek értelmében Hollandiában fogják bíróság elé állítani a tragédia felelőseit, ott kerítenek sort a jövőbeli vádemelésekre.

Az egyezményt Stef Blok korábbi holland igazságügyi miniszter írta alá ukrán kollégájával, Pavlo Petrenkóval mintegy három évvel a 298 ember, köztük 196 holland állampolgár halálát okozó katasztrófa után. Az egyezmény fontos lépés az igazság felderítése és a tettesek felelősségre vonása felé – jelentette ki akkor Blok.

Az utasszállítót 2014. július 17-én lőtték le egy orosz gyártmányú föld-levegő rakétával az oroszbarát erők által ellenőrzött Kelet-Ukrajna légterében. Az ügyben vizsgálatot folytató nemzetközi szakértői csoport szerint Oroszországnak közvetlen felelőssége van a gép megsemmisítésében. Moszkva ugyanakkor következetesen tagadja, hogy köze lett volna a tragédiához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában