Terrorizmus

2019.10.16. 13:48

Idén közel negyven terrortámadást előztek meg Oroszországban

Oroszországban idén 39 előkészületben lévő terrortámadást akadályoztak meg az orosz biztonsági szakszolgálatok – közölte Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója a titkosszolgálatok és a biztonsági és bűnüldöző szervek vezetőinek nemzetközi tanácskozásán szerdán Szocsiban.

Tájékoztatása szerint 32 fegyverest „semlegesítettek”, 679-et őrizetbe vettek, emellett felszámoltak Oroszország különböző vidékein támadásokra készülő 49 terrorsejtet.

Az igazgató szólt arról, hogy a világban 2019-ben mintegy 7 ezer ember veszítette életét vagy sebesült meg több mint másfél ezer terrortámadásban.

A titkosszolgálatok fellépésükkel érzékelhető károkat okoztak a nemzetközi terrorszervezeteknek. Ezzel együtt az olyan jelentős nemzetközi terrorszervezetek, mint az Iszlám Állam és az al-Kaida, megőrizték képességüket tevékenységük folytatására

- tette hozzá.

Bortnyikov megjegyezte, hogy a szakszolgálatok képviselőinek változtatniuk kell a terrorizmus elleni küzdelem módszerein, ki kell terjeszteniük az egyeztetett műveletek körét, növelniük kell az információcserét és az informatika terén végzett tevékenységüket.

Az FSZB megállapította, hogy mintegy öt és fél ezer orosz állampolgár ment harcolni külföldre, a terrorszervezetekhez csatlakozva, közülük mintegy 4 ezer ellen indítottak eljárást.

Az Oroszországba visszatért 337 ilyen fegyveresből 32-t őrizetbe vettek, 224-et elítéltek. A terrorizmussal kapcsolatban álló 5500 ember bankszámláját zárolták. A műveletben együttműködtek az orosz pénzügyi felügyeleti szervekkel.

Az igazgató szólt arról is, hogy a terrorszervezetek strómanszervezetek és -személyek révén jelentős összegekkel részesednek a tőzsdei piacokon végzett műveletekből és az ingatlanbefektetésekből. Bevételeik keletkeznek a kábítószer-csempészésből, fegyverkereskedelemből, ásványi és kulturális kincsek forgalmazásából, zsarolásból, illegális migrációból, emberkereskedelemből, pénzhamisításból.

Bortnyikov elmondta, hogy az FSZB kezdeményezésére létrehozták a terrorizmus elleni küzdelem adatbankját. Ebben több mint 43,5 ezer, a terrorizmussal összefüggésbe hozható személy, valamint 116 terrorszervezet adatai szerepelnek. Az orosz igazgató javasolta a külföldi partnerszervezeteknek, hogy minél szélesebb körben éljenek az adatbank adta lehetőségekkel. Az adatbankhoz 36 ország 47 szakszolgálata fér hozzá – fűzte hozzá a Szövetségi Biztonsági Szolgálat igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában