álláspont

2020.08.16. 19:07

Ifj. Lomnici Zoltán: a jog eszközével kell jobb belátásra téríteni a fenyegetőző baloldali politikusokat

Az alkotmányjogász szerint az utóbbi időben tapasztalható baloldali támadások a náci és a kommunista idők verbális eszköztárára emlékeztetnek, azzal pedig, hogy a radikális baloldali pártok részt vesznek vagy asszisztálnak ehhez, diszkvalifikálják magukat a demokratikus politikai porondról.

Budapest, 2016. április 25. Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivõje, a CÖKA közjogi kabinetjének vezetõje a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közalapítvány (CÖKA) plakátkiállítása megnyitóján a budapesti Olimpiai Parkban 2015. április 25-én. A plakátokkal a politikusokat kívánják emlékeztetni a bevándorlással kapcsolatos kijelentéseikre. MTI Fotó: Marjai János

Forrás: MTI

Fotó: Marjai János

Mint arról mi is beszámoltunk, a diktatúrák korszakát idéző stílusban fenyegette meg az MSZP budapesti politikusa Vidnyánszky Attilát.

Bródy Gábor, az MSZP V. kerületi képviselője deportálással fenyegette meg Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház főigazgatóját, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának elnökét. A baloldali politikus azt írta a beregszászi születésű Vidnyánszky Attilának a Nemzeti Színház Facebook-oldalára, hogy „Vidnyánszky! Nem mennél vissza – most még magadtól – Ukrajnába...?”

A portál szerint Bródy Gábor megnyilvánulása kristálytiszta bizonyítéka annak, hogy a baloldal mennyire gyűlöli a külhoni magyarokat, de nem ő az egyetlen baloldali politikus, aki az Európa-szerte elismert rendezőt megfenyegette. Gyurcsány Ferenc korábban vagyonelkobzással fenyegetette meg Vidnyánszky Attilát. Ezekből a szélsőséges megnyilvánulásokból egyértelműen kirajzolódik, hogy a baloldal hatalomra kerülése esetén üldözne mindenkit, aki nekik nem szimpatikus.

Ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője szerint

hamarosan a jog eszközével kell jobb belátásra téríteni a fenyegetőző, szélsőséges baloldali politikusokat

A botrányos kijelentésekkel kapcsolatban elmondta, ma már ki lehet jelenteni, hogy a baloldali pártok egyre gyakrabban nyúlnak a bolsevik és nemzetiszocialista verbális eszköztárhoz. Amikor ugyanis a politikai vélt vagy valós ellenfél teljes vagyonelkobzására, fizikai megsemmisítésére, a diktatorikus időket idéző személyi szabadságtól való megfosztására utalnak, az kizárólag ekképpen értékelhető.

Ifj. Lomnici Zoltán szerint ma már gyakorlatilag versenyt fut egymással a Momentum, a Jobbik, a DK és az MSZP, hogy ki nyeri a keresztény-konzervatív gondolkodásúakkal szembeni gyűlöletharcot.

„Erre nincs magyarázat, sem bocsánat, az ilyen típusú agressziónak nem lehetne helye a fejlett demokratikus közbeszédben”

– mondta el a szakértő.

Hozzátette, sokan a baloldalon abban reménykednek, hogy ezek az egyébként erőfitogatásnak tekinthető, egymás ellen is irányuló kirohanások lecsengenek legkésőbb 2021-ben, de a gödi, országossá dagadt baloldali botrány is azt mutatja, hogy

ez a fajta összetákolt együttműködés-kezdemény csupán egy időzített bomba.

Ifj. Lomnici Zoltán úgy gondolja, hogy ma már, politikai értelemben, az említett négy baloldali párt egy platformra került a módszereit illetően a többi európai szélsőséges párttal, legyen az akár bal- vagy jobboldali.

„A gyűlölet egységfrontját kizárólag két dolog tarja össze: a láthatalan idegen kezek és hatalom iránti esztelen vágy”

- mondta az alkotmányjogász, illetve hozzátette, hogy demokratikus választáson Magyarországon sohasem tudtak a radikálisok többséget szerezni, igaz ez a 20. és a 21. századra egyaránt. Erkölcsi és politikai értelemben tehát kijelenthető, hogy a négy baloldali párt diszkvalifikálta magát azzal, hogy a Vidnyánszky Attila elleni gyalázatos és elfogadhatatlan gyűlöletcunamiban vagy aktívan részt vesz, vagy asszisztál hozzá.

A Századvég szakértője arra is felhívta a figyelmet, hogy a hazai művészvilág hallgatása azt jelenti, hogy a baloldal a markában tartják őket, éppen ezért ennek a világnak az újjászervezése soha nem volt még annyira aktuális, mint most.

„Gyáva, embertelen és aljas dolog, hogy Vidnyászky mellett ilyen kevesen állnak ki a saját szakmáján belül”

- mondta Ifj. Lomnici Zoltán.

A jogi oldalról megközelítve arra is felhívta a figyelmet, hogy azok a cselekmények, amiket eddig a radikális baloldal a bírák, az ügyészek, a közszolgák vagy épp a művészek ellen elkövetett, még azért nem vontak jogkövetkezményeket maguk után, mert jobbára a liberális, Sólyom László korábbi alkotmánybírósági elnökhöz köthető bírói gyakorlat védelmét élvezték a bűnösök. Ifj. Lomnici megjegyezte, hogy a jelenlegi ítélkezési irány e téren sok tehetséges fiatalt visszariaszthat bizonyos közszolgálati feladatoktól, hiszen azt látják, hogy ma egy jobboldalinak, konzervatívnak sokkal többet kell tűrnie.

„Azonban az emberi méltóság alapjoga sem bír el mindent, még közszereplők esetében sem, így ezen a lejtőn, amelyen a radikális baloldal halad a megfélemlítés, a gyalázkodás kapcsán, nagyon nehéz lesz a jogilag megtűrt szegmensben maradni. Úgy tűnik, a józan intelmekre már nem hallgatnak, a belső lelkiismeretük halott, önkontroll pedig már régóta nincs a baloldalon. Így a jövőben lehet, hogy szükség lesz arra, hogy a jog eszközével kerüljenek jobb belátásra” – tette hozzá Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.

Bródy Gábor kijelentéseivel kapcsolatban az Origo elküldte kérdéseit az MSZP-nek és a régi kommunista utódpártokkal szakítást ígérő Momentumnak is, de a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában