Ország-világ

2020.12.19. 11:34

Így alázta meg magát a Jobbik Gyurcsány Ferenc előtt

Gyurcsány Ferenc teljesen elfoglalta a baloldalt, és egyértelművé tette, hogy ő fogja diktálni a listaállítás feltételeit. A közös baloldali listára szép lassan felkérezkedett mindenki, a sort a Jobbik zárja.

Az egykor magát radikális jobboldalinak mondó párt ma már semmiben nem különbözik a radikális baloldali pártoktól (ráadásul: mivel a szélsőbaloldal ugyanúgy antiszemita, mint a szélsőjobb, a Jobbik nagy örömére antiszemita nézeteiket is nyíltan vállalhatják tobvább). Jakab Péter pártelnök a minapi televíziós interjújában egyértelművé tette, hogy minden további nélkül csatlakozni fognak a DK-MSZP-Momentum koalícióhoz. Ez pedig azt jelenti, hogy pár nap múlva a Jobbik Gyurcsány parancsára hivatalosan is odaadja a nevét baloldalnak – írja az Origo.

„A Jobbik Magyarországért Mozgalom előtt álló elsődleges feladat a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból”ez áll a Jobbik alapító nyilatkozatában, amit a küldöttek a párt 2003-as alakuló ülésén fogadtak el. Akkor, amikor Pongrátz Gergely " target="_blank" rel="noopener noreferrer">a könnyeivel küszködve adta a jelenlévőknek a forradalmat jelképező lyukas zászlót. Az '56-os hős álmában sem gondolta volna, hogy az általa alapított szervezet Gyurcsány Ferenc és a kommunista utódszervezetek politikai szekértolója lesz.

Amikor még Gyurcsányt a Jobbik „gátlástalan, hataloméhes, cinikus, ultraliberális, hazug árulónak” nevezte

„Szemkilövető”, „hazaáruló”, „magyarellenes” – a mai napig visszaköszönnek a hazai közbeszédben azok a jelzők, amellyel a Jobbik politikusai egykoron illették Gyurcsány Ferencet, illetve a baloldal tagjait. A 2006-os kormányellenes tüntetéseken megerősödő párt tehát éveken keresztül a mostani baloldalt totálisan leuraló, bukott kormányfő ellenében pozicionálta magát.

„Mi akkor leszünk elégedettek, ha Gyurcsány Ferencből Gyurcsány fegyenc lesz” – mondta nem sokkal a 2009-es uniós választás előtt Vona Gábor, korábbi pártelnök a Demokratikus Koalíció jelenlegi elnökéről. Jelzésértékű, hogy a párt akkor még a „Magyarország a magyaroké” szlogennel kampányolt. Miután a Jobbik brüsszeli mandátumokat szerzett, a „radikális változás” jelszavával bejutott a magyar Országgyűlésbe is.

„Mit keres itt Gyurcsány Ferenc, aki akkora nagy színész, hogy a magyar emberek egy jelentős része több darabban szeretné látni? De a viccet félretéve, mert ez egyáltalán nem vicces, mondjuk ki: amíg ezek ott vannak a nemzet templomában, addig itt semmi nem történt!” – Vonának ez a 2011-es parlamenti felszólalása tökéletesen megmutatja, hogyan viszonyult akkoriban a Jobbik Gyurcsány Ferenchez.

Egy évvel később a párt évindító rendezvényén az MSZP-ből kivált Gyurcsány Ferencet úgy jellemezte, hogy „gátlástalan, hataloméhes, cinikus, ultraliberális, hazug, áruló és nem is igazán normális”. Az MSZP-ről meg azt mondta, hogy a pártban a „retró-szakasz és a Kádár-jugendek” csatáznak.

A 2014-es parlamenti választás kampányában pedig kijelentette, hogy senkivel nem kötnek választási szövetséget, senkivel nem készülnek koalícióra. A Jobbik ekkor még teljesen elutasította a baloldali összefogást, azt írva róla 8 pontos összegzésében, hogy „csupa leszerepelt, régi és alkalmatlan ember” alkotja az együttműködést.

Ezeknek az embereknek számtalan évük és lehetőségük volt, hogy bizonyítsanak, de mind belebuktak. Gyurcsány és Bajnai miniszter és miniszterelnök volt, Mesterházy államtitkár, Fodor és Bokros miniszter. Éveken át vezették az országot, munkájukat lopások, hazugságok és csalások kísérték. Nem volt elég?

- háborgott, hozzátéve, hogy „aki rájuk szavaz, az a múltra szavaz.”

„Nem fogunk össze a baloldallal”

Bár a Jobbik politikusai 2014-et követően is támadták Gyurcsány Ferencet, és a baloldalt, ezek a hangok egyre jobban elhalkultak. Ennek legfőbb magyarázata, hogy a pártvezetés a vesztes választásból azt a konklúziót vonta le, hogy csak akkor tudnak győzni, ha szélesebbre nyitják a kapukat. Ezzel kezdetét vette az úgynevezett néppártosodás, ami nagyban összefüggött azzal, hogy Simicska Lajos megjelent a párt gazdasági hátországában.

Bár komoly erők mozdultak meg annak érdekében, hogy a Jobbik (ilyen-olyan formában) belépjen a baloldali összefogásba, ekkor még erre hivatalosan nem került sor. A baloldal felé ekkor már egyre inkább nyitó Vonaék 2017-ben még kizárták az MSZP-vel vagy a DK-val együttműködést. Rövid közleményükben azt írták,

összefog-e a Jobbik a jövőben bármelyik baloldali párttal? Nem.

Mint utóbb kiderült, az csak a véletlennek volt köszönhető, hogy a 2018-as parlamenti választás előtt a Jobbik nem közösködött egyik baloldali párttal sem, hiszen Vona Gábor ekkor már felvetette a lehetőségét a Jobbik-LMP-Momentum együttműködésnek. Végül ebből nem lett semmi, az ekkora már a baloldal felé közelítő párt mind a 106 körzetben önálló jelöltet indított, továbbá saját listát állított. Az identitásvesztést és a közeledést a választók büntették: a Jobbik, és a baloldal is katasztrofális vereséget szenvedett, Vona pedig minden pártpozíciójától megvált.

Aztán összefognak a baloldallal

A vesztes voksolás után rohamtempóban indult meg az egyesülés Gyurcsánnyal. 2018 júniusában Gyöngyösi Márton jelenlegi elnökhelyettes, nem mellékesen a zsidólistázós beszéd prezentálója már a baloldali pártokkal való együttműködést firtató kérdésre úgy válaszolt, hogy „az eredmény tükrében valamin egész biztosan változtatni kell.” Ezt később konkretizálta, és olyat engedett meg magának, amit korábban soha senki a Jobbikban.

Nemcsak Gyurcsánnyal, az ördög öreganyjával is együttműködünk, ha szükséges

- nyilatkozta 2019 januárjában, amiből egyértelművé vált, hogy

a Jobbik megérkezett baloldalra, elárulva szavazóit, és saját alapszabályát.

Ahogy pár sorral feljebb erről szó volt, ennek voltak előjelei. Az akkor még csak pártszóvivőként funkcionáló Jakab Péter nem sokkal a súlyos kudarc után közös interjút adott a Magyar Narancsban a radikális baloldal anarchista arcával, a párbeszédes Tordai Bencével. Ezek után nem csoda, hogy az alsóbb szinteken is megkezdődött az ideológiai átalakítás.

Szotyori-Lázár Zoltán, volt szolnoki képviselő, Vona Gábor keresztfia a jobbikos politikusok közül elsőként 2018 októberében hét pontos programot adott arra, szerinte hogyan kellene pártjának ráfordulnia az önkormányzati választásra. Arról is írt, hogy a parlamenti választáson teljesen felesleges minden körzetben jobbikos jelöltet állítani. Ebből következően szerinte nem kell elzárkózni a szocialistáktól való együttműködéstől, sőt, a DK szavazóit is meg kell célozni.

Bár a tavaly májusi uniós választáson még külön listán indultak a baloldali pártok, az önkormányzati választásra Snieder Tamás vezetésével a Jobbik teljesen összeállt a baloldallal. A hála nem politikai műfaj: pár hónappal később, januárban leváltották a pártelnöki székből az összefogást levezénylő pártelnököt. Erre csalódottan úgy reagált, újabb kanyarral gyarapítva karrierjét, hogy „a Gyurcsány Ferenccel közös lista a teljes ellenzék vereségét jelentené. Tetszik, nem tetszik, ezt tudomásul kell venni.”

Helyére az a Jakab Péter érkezett, aki elkötelezett híve a totális összeborulásnak, a Jobbik ideológiamentesítésének, és sosem zárta ki igazán Gyurcsány Ferenccel való közösködést.

Fel a Gyurcsány-listára!

Nem tudok közösséget vállalni Gyurcsány Ferenccel

- keménykedett" target="_blank" rel="noopener noreferrer"> a sajtónak az új pártelnök közvetlenül pártja januári tisztújító kongresszusa után úgy, hogy mindenki tudta, mit gondol valójában. Gyöngyösi Márton elnökhelyettes egyenesen úgy fogalmazott, hogy Jakab „a tisztújító kongresszuson úgy kérte a tagság bizalmát, hogy elmondta, elképzelhetetlen, hogy egy listán legyen Gyurcsány Ferenccel”. Az új pártvezető Soros egyik lapjának, a hvgnek adott márciusi interjújában azt mondta, hogy „nem fogok Gyurcsány Ferenccel egy listán szerepelni”. A korábban az ördöggel és Gyurcsánnyal is cimboráló Gyöngyösi jó beosztottként az LMP-közeli Azonnalinak azt mondta, hogy „Gyurcsány inkább akadálya egy közös listának, mint a melegházasság”.

Mint ismert, azért lett aktuális a kérdés, hogy Gyurcsánnyal, vagy nélküle, mert a baloldal egyeduralkodója januárban meghirdette „a közös miniszterelnök, közös egyéni jelöltek, és a közös lista” tervét. Aki kimarad, az lemarad: a baloldali pártok sorra tettek eleget a felhívásnak, még a Momentum is alázatosan felkéredzkedett rá. Bár a Jobbik megpróbál titkolózni, mára teljesen egyértelmű,

hogy Jakab Péterék behódolnak „a szemkilövető Gyurcsány” tervének, és felkúsznak majd egy-két mandátumért a közös listára.

Ahogy az eddigiekből is kitűnhetett, a párt jó ideje kettős kommunikációs folytat a Magyarországot az államcsőd szélére sodró, bukott kormányfővel kapcsolatban. Ennél is fontosabb azonban, hogy a pártelnök az összefogás fontosságáról beszélt múlt héten az ATV-ben.

„Én azért is hiszek az ellenzék erejében mert látom, hogy az elmúlt másfél két évben honnan-hová jutott el, mekkora változáson esett át mind a Jobbik, mind pedig a többi ellenzéki párt és a változás abban foglalható össze, hogy képesek vagyunk kompromisszumokat kötni” – jelentette ki, ami egyértelműen azt jelenti, hogy a Jobbik ott lesz a Gyurcsány-listán, aminek érdekében hajlandó feladni a teljes múltját és még meglévő identitását.

Így csak napok kérdése, és a Jobbik megszabadul gyökereitől, közös listára lép a szemkilövető „Gyurcsány fegyenccel”: Gyurcsány parancsára a Jobbik logója ott fog díszelegni a DK-é, az MSZP-é, és a Momentumé mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában