Bátorság

2019.12.15. 23:23

Illés Boglárka: ma konzervatívnak lenni az igazi lázadás

Nem az az elsődleges kérdés, hogy a fiatalok kormánypártiak-e, hanem az, hogy mi, magyar fiatalok nemzetileg elkötelezettek vagyunk-e, és szeretjük-e a hazánkat – mondja Illés Boglárka, a Fidelitas új elnöke egy interjúban.

Illés Boglárka Budapest 2019.12.09. Fotó: Ficsor Márton

Forrás: mandiner.hu

Fotó: Ficsor Márton

A politikus, aki új megbízatását megelőzően ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár volt az Emberi Erőforrások Minisztériumában, a Mandinerrel folytatott beszélgetésben arra bátorítja a fiatalokat, vállalják nemzeti elkötelezettségüket akár az iskolában, az egyetemen is, hiszen – mint mondja – nincs mit szégyellni azon.

A politikus szerint a fiatalok nem apolitikusak, és nem érdeklődnek kevésbé a közéleti kérdések iránt, mint korábban. Úgy tapasztalja, hogy „van véleményük, és azt szívesen el is mondják, csak meg kell kérdezni őket”. Szerinte minden azon múlik, hogy a megfelelő kérdéseket tesszük-e föl nekik. Meglátása szerint e kérdések közé tartozik a hazaszeretet, a környezetvédelem és a jövőért vállalt felelősség témaköre is.

Illés Boglárka elismeri ugyan, hogy a fiatalok lázadnak az előttük járó generáció, a tekintély és a korlátok ellen, de ezt természetes folyamatnak látja.

„Ma az igazi lázadás abszurd módon az, ha valaki a konzervatív álláspontot képviseli”

- hangsúlyozza ugyanakkor, mert azt tapasztalja,

„ha valaki napjainkban vállalja azt, hogy ő nemzetben gondolkodik, hogy ő patrióta, hogy a keresztény értékek melletti kiállás szerinte egyet jelent az európaisággal, sokkal komolyabb támadásnak van kitéve, mintha ezekkel ellentétes nézeteket vall”.

A környezetvédelemről szólva a beszélgetésben kifejti, hogy „egy jobboldali fiatal a környezetvédelmet a világ legtermészetesebb dolgának tekinti, hiszen abból indul ki, hogy a teremtett környezetet nem magunknak köszönhetjük”. A politikus szerint a környezetvédelem kérdéseire kevésbé lehet globális válaszokat adni, sokkal inkább lokális szinten kell kezelni őket. „Ez jelenthet sok mindent, például a szelektív hulladékgyűjtést, de akár az egyszer használatos csomagolóanyagok használaton kívül helyezését vagy megadóztatását is. De ugyanígy figyelni kell vizeink tisztaságára és azok védelmére” – magyarázza az ifjúságpolitikus.

Borítóképünkön Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában