nem csitul a konfliktus

2020.05.22. 19:29

Ismét rákos daganatnak nevezte Izraelt az iráni legfelsőbb vezető

Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfelsőbb vezetője Jeruzsálem napja alkalmából elmondott beszédében ismét „rákos daganatnak” nevezte pénteken országa térségbeli ellenségét, Izraelt, amelyet szerinte „kétségkívül el fognak pusztítani”, és felszólította a palesztinokat, hogy folytassák szabadságharcukat, amely kötelességük, iszlám „szent háborújuk”.

Iránban és a vele szövetséges országokban minden évben nagy felvonulásokkal ünneplik meg ezt a napot, amelyet Ruhollah Homeini ajatolláh, néhai legfelsőbb politikai és vallási vezető a muszlim böjti hónap utolsó péntekére jelölt ki. Ilyenkor a legfelsőbb vezető tömeg előtt beszél, ezúttal azonban a koronavírus-járvány miatt Hamenei félórás szónoklatát az interneten és tévén közvetítették a népnek.

Irán nem ismeri el Izraelt, rendszeresen elpusztítására szólít fel, ebből kifolyólag támogatja a zsidó állammal szemben álló palesztinokat és libanoni iszlám szélsőségeseket.

„Ma a világ számon tartja a koronavírus minden egyes áldozatát, de senki nem teszi fel a kérdést, hogy ki felel azért a több százezer emberért, aki mártírhalált halt, eltűnt, vagy akit bebörtönöztek Palesztinában vagy másutt, ahol az Egyesült Államok és Európa háborúval pusztított” – jelentette ki Hamenei, hangsúlyozva, hogy Izrael-ellenessége nem antiszemitizmus.

Ennek dacára – jegyzi meg az AP hírügynökség – a legfőbb vezető hivatala a napokban a Twitteren és más helyeken megjelentetett egy olyan propagandarajzot, amelyen Irán által támogatott fegyveresek, arabok és két ortodox zsidó látható Jeruzsálemben, és a kép felcímében szerepel a „végső megoldás” kifejezés, amelyet a náci Németország használt a zsidók elpusztításának tervére. Később sok helyről törölték ezt a rajzot, de a legfelső vezető hivatalos honlapjának farszi nyelvű változatán fent maradt. Az izraeli külügyminisztérium erre a rajzra reagálva a Twitteren azt írta: „Van tapasztalatunk az olyan vezetőkkel, akik 'végső megoldásról' beszélnek, de megígérhetjük, nem nézzük majd ezt ölbe tett kézzel”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában