Minority SafePack

2019.10.04. 23:15

Ismét támadja a kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést a román külügyminisztérium

A román külügyminisztérium szerint a Minority SafePacknak nevezett kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés konszolidálhatja az Európai Unió demokráciáját, ugyanakkor ellenzi, hogy ezt az eszközt felhasználják az uniós alapszerződések által meghatározott hatáskörök kiterjesztésére.

Forrás: MTI

Fotó: Veres Nándor

Ezt az álláspontot fogalmazta meg pénteken a román külügyminisztérium, amely az Agerpres román állami hírügynökségnek válaszolt egy kérdésére azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bíróság szeptember 24-én elutasította Románia keresetét.

Az Európai Bizottság 2017. március 29-én hosszú jogi huzavona után részlegesen nyilvántartásba vette a kisebbségi szervezetek által összeállított kezdeményezést, Románia azonban eljárási okokra hivatkozva megtámadta a határozatot az EU luxembourgi székhelyű törvényszékén, a döntés megsemmisítését kérve. A bírói fórum megállapította, hogy a kérdéses határozat a brüsszeli testület hatáskörébe tartozik, amely azt kellőképpen megindokolta, így a román beadványt el kell utasítani.

A román külügy közölte, hogy álláspontja nem változott, így értékeli a kezdeményezést és támogatja, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel az európai állampolgárok, de nem ért egyet azzal, hogy ezzel az eszközzel kiterjesszék az EU kompetenciáját olyan kérdésekre is, amelyek az uniós alapszerződések szerint nem tartoznak Brüsszel hatáskörébe.

Emlékeztetettek, hogy álláspontjuk szerint a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak védelme nemzeti hatáskörbe tartozik, a kezdeményezett eljárással azt akarják megakadályozni, hogy ez a hatáskör Brüsszelhez kerüljön.

Közölték, hogy a román külügy tudomásul veszi az Európai Bíróság döntését, és tanulmányozzák az ítéletet, majd ennek alapján eldöntik, hogy fellebbeznek vagy nem. Erre az értesítéstől számítva két hónap plusz tíz nap áll rendelkezésükre – olvasható a román külügyminisztérium válaszában.

A kisebbségi jogok európai uniós kodifikációját szolgáló Minority SafePack mellett egy év alatt több mint egymillió aláírást gyűlt össze tizenegy országból, ezek jelentős része magyarországi és külhoni magyaroktól érkezett.

Borítókép: Kislány az Erdélyi Magyar Néppárt tüntetésén Csíkszeredában, a Hargita megyei prefektusi hivatal épülete előtt 2019. június 18-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában