Közel-Kelet

2018.06.18. 06:41

Izrael megtorló csapást mért palesztin célpontokra

A vadászgépek kilenc, a palesztin Hamász mozgalomhoz tartozó célpontot támadtak hétfőn, válaszul a zsidó állam területére gyújtogatás céljával reptetett léggömbökre és sárkányokra - közölte az izraeli hadsereg sajtószolgálata.

„Nem sokkal ezelőtt az izraeli légierő vadászgépei csapást mértek két katonai tábor kilenc célpontjára, valamint a Hamász egy lőszergyártó bázisára a Gázai övezet északi részén” – áll a hadsereg közleményében, amely élesen bírálja a zsidó állam lakosságának és mezőgazdasági területeinek biztonságát fenyegető terrorista cselekményeket.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a hadsereg az elmúlt napokban több ízben megengedhetetlennek nevezte az égő léggömbökkel és sárkányokkal Izrael ellen elkövetett akciókat, amelyek már több millió dolláros kárt okoztak a zsidó állam területén.

A palesztin szélsőségesek azóta alkalmazzák fegyverként ezeket az eszközöket, hogy március végén a Hamász felhívására tömeges tüntetések kezdődtek a Gázai övezetet Izraeltől elválasztó határ mentén a palesztin föld napjától egészen május 14-éig, Izrael hetven évvel ezelőtti kikiáltásának napjáig, amely a palesztinok számára a katasztrófa napja (nagba). A Hamász terve az volt, hogy aktivistáik áttörik a határkerítést.

Az izraeli katonákkal vívott összecsapásokban azóta legkevesebb 120 palesztin halt meg, és sok ezren sebesültek meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában