Örökségvédelem

2018.01.29. 08:51

Jobban segítené a magánműemlékek tulajdonosait az állam

A cégek mellett a műemlék-tulajdonos magánszemélyeknek is segíteni kell – mondta a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára hétfő reggel az M1 csatornán.

Hollókõ, 2017. december 10. Hollókõ ófaluja a Nógrád megyei település világörökséggé nyilvánításának 30. évfordulóján rendezett ünnepség elõtt 2017. december 10-én. MTI Fotó: Komka Péter

Latorcai Csaba a kulturális örökség európai évével kapcsolatban elmondta, a gazdasági társaságok már évek óta leírhatják a társasági adóból saját műemlékeik felújítási költségeit, pontosabban azt a költséget, amely pluszban jelentkezik.

„Meg kell találni a lehetőséget, hogy miként tudjuk a magánszemély műemlék-tulajdonosokat is segíteni” – fűzte hozzá.

Megjegyezte, a népi építészeti programra – erre idén másfél milliárd forintot biztosítanak – már magánszemélyek is pályázhatnak. Az ilyen és hasonló lehetőségek bővítése megoldást jelenthet a támogatásukra – fűzte hozzá.

Borítóképünk illusztráció. Hollókő ófaluja 2017. decemberében. MTI Fotó: Komka Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában