bűncselekmény

2020.10.20. 10:20

Jogerősen két évre ítéltek egy férfit, aki azt tervezte, megöli a barátját

Rossz anyagi helyzetbe került, ezért meg akarta szerezni barátja bankkártyáját.

Az ügyészi indítvánnyal egyezően jogerősen két év végrehajtandó börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy férfit, aki barátja megölését tervezte, és ebbe megpróbált több embert is bevonni – tájékoztatta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Lőrinczy György közölte, a táblabíróság emberölés előkészületének bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat.

A férfi munkahelyének megszűnését követően rossz anyagi helyzetbe került, ezért úgy döntött, hogy megöli a vele baráti viszonyban álló sértettet, majd megszerzi a bankkártyáján lévő pénzt. A vádlott egy ismerősének elmondta tervét, és pénzért a segítségét kérte a holttest eltüntetéséhez.

Miután a férfi az ajánlatot visszautasította, bejelentést tett a rendőrségen. Ezt követően a vádlott egy másik emberrel is felvette a kapcsolatot, akinek a tervezett gyilkosság részleteiről is beszámolt, és arra kérte, ötszázezer forint ellenében vegyen részt a sértett megölésében is. A találkozót követően a rendőrök elfogták a vádlottat.

A Szolnoki Törvényszék a vádlottra felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó elsőfokú ítélete ellen súlyosítást kérve az ügyészség jelentett be fellebbezést. A Szegedi Ítélőtábla a vádhatóság álláspontját osztva végrehajtandó szabadságvesztést szabott ki a vádlottra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában