békés rendezés

2019.10.06. 08:50

Kamerunban szabadon engedték az ellenzék lázadással vádolt vezetőjét

Maurice Kamto nyolc hónapnyi őrizet után szabadult.

Paul Biya államfő pénteken bejelentette, hogy ejtik Kamto és ellenzéki társai ellen a lázadás és a hazaárulás vádját. Hozzátette, hogy békés megoldást szeretne elérni az országban kialakult válságra.

Idén január végén ezrek tüntettek az 1982 óta hivatalban lévő Paul Biya államfő ellen Yaoundéban, valamint az afrikai ország gazdasági fővárosában, Doualában. A tiltakozás során a rendőrség könyörtelenül lépett fel a tüntetőkkel szemben, akik közül mintegy kétszázat őrizetbe vett, közte Kamtót is.

Az embereket Kamto pártja, a Mozgalom Kamerun Újjászületéséért (MRC) nevű ellenzéki tömörülés szólította utcára, hogy a tavaly október 7-i választásokon állítólagosan elkövetett szabálytalanságok ellen tiltakozzanak. A szavazáson a hivatalos végeredmények szerint a hivatalban lévő államfő a voksok 71 százalékát, míg Kamto mindössze 14 százalékát szerezte meg.

A nyugat-afrikai Kamerunban, az egykori francia gyarmaton 2016-ban az északnyugati és a délnyugati angolajkú tartomány lakóinak egy része tüntetni kezdett, azt követelve, hogy a központi hatalom biztosítson számukra több jogot. A hatóságok a követelést elutasították és a tüntetéseket megtorolták, válaszul a szakadárok egy része 2017-ben fegyvert fogott. A biztonsági erőkkel vívott összecsapások közel háromezer halálos áldozattal jártak.

A térség lakói arra panaszkodnak, hogy diszkriminálják, másodrangú állampolgárokként kezelik őket és térségük kevesebb pénzügyi támogatást kap, ezért inkább elszakadnának és új országot alapítanának Ambazonia néven.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában