kozma atya

2019.12.22. 21:57

Karácsony üzenete az is, hogy szabaduljunk meg előítéleteinktől

Krisztus szeretete ugyanis azt jelenti, hogy az ember, ha igazán szeret, akkor magánál jobban szereti a másikat.

Gyõr, 2019. november 29. Kozma Imre, a Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke beszédet mond a szeretetszolgálat felújított gyõri központjának átadásán 2019. november 29-én. MTI/Krizsán Csaba

Forrás: MTI

Fotó: Krizsán Csaba

A karácsony üzenete az is, hogy szabaduljunk meg előítéleteinktől, és higgyük el, hogy mindannyian egyformák vagyunk – fogalmazott Kozma Imre, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Kozma Imre szerint jó lenne, ha az emberek a megváltó igazi üzenetét magukévá tudnák tenni. Krisztus szeretete ugyanis azt jelenti, hogy az ember, ha igazán szeret, akkor magánál jobban szereti a másikat.

Ezért az önszeretetünkből kell kibontakozni és nyitottá válni arra, hogy a másik emberben azt a valakit lássuk, aki szerethető – mutatott rá.

Kiemelte: az embereknek rá kell jönni arra, hogy mi mindenre képesek, és ez akkor derül ki, amikor elindulnak a másik felé.

A legszegényebbeknek és a hajléktalanoknak persze az étel és a ruha is fontos, de valójában nekik is arra van szükségük, hogy valaki néven szólítsa őket, hogy valakinek ők is fontosak legyenek – hangsúlyozta.

Borítókép: illusztráció / Kozma Imre, a Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke beszédet mond a szeretetszolgálat felújított győri központjának átadásán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában