elfelejtett atrocitások

2018.07.16. 23:34

Katonai vezetők büntetőeljárás alóli mentességet lehetővé tevő törvényt fogadtak el Egyiptomban

A legvéresebb eset 2013-ban volt, amikor az egyiptomi biztonsági erők feloszlatták Murszi híveinek tiltakozását Kairó Rábaa al-Adavíja terén, és közben több százan meghaltak.

Magas rangú katonai vezetők büntetőeljárás alóli mentességét lehetővé tevő törvényjavaslatot fogadott el Egyiptom törvényhozása hétfőn.

A jogszabály feljogosítja Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfőt arra, hogy jutalom formájában miniszteri juttatásokban és a 2013 és 2016 között elkövetett bűntettek alóli mentességben részesítsen katonai tisztségviselőket.

Miután Szíszi 2013-ban puccs útján elmozdította a mára már betiltott Muzulmán Testvériséghez tartozó, demokratikusan megválasztott Mohamed Murszi államfőt, felfüggesztették az alkotmány hatályát egészen addig, amíg 2016-ban megalakult az új parlament.

Ez idő alatt számos atrocitást követtek el a biztonsági erők Murszi támogatóival szemben. A legvéresebb eset 2013-ban volt, amikor az egyiptomi biztonsági erők feloszlatták Murszi híveinek tiltakozását Kairó Rábaa al-Adavíja terén, és közben több százan meghaltak.

Megfigyelők szerint Szíszi kormánya nem indított hiteles vizsgálatot a történtekkel kapcsolatban, ehelyett emelt egy emlékművet a tér közepén inkább a rendőrség és a hadsereg, mint a nép tiszteletére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában