román intolerancia

2017.11.16. 11:13

Kelemen Hunor: a kitüntetés elvétele a szólásszabadság korlátozása lenne

A Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága szerdán méltatlannak ítélte Kelemnen Hunort kitüntetésének viselésére, és annak visszavonását kérte Klaus Iohannis államfőtől.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kitüntetésének visszavonását augusztusban kezdeményezte egy civil szervezet, miután az RMDSZ elnöke egy lapinterjúban rámutatott: a románságnak is el kell fogadnia, hogy az erdélyi magyarok nem fogják és nem is akarják megünnepelni az Erdély Romániához csatolását kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat centenáriumát.

A becsületbíróság határozatáról az RMDSZ elnöke úgy vélekedett: a román állam nemcsak neki, hanem az egész romániai magyar társadalomnak üzeni, hogy vannak dolgok, amelyekről nem beszélhetnek, mert az állam „nem viseli el”. Úgy fogalmazott:

„A szólásszabadságnak ez a burkolt korlátozása nyilvánvalóan súlyos dolog. Mert nem nekem üzenik, hanem elsősorban a társadalomnak, hogy vannak tabutémák, amelyekről nem szabad őszintén, tisztességesen beszélni. Engem nem fog ez elriasztani attól, hogy továbbra is őszintén, szabadon beszéljek, de ezt az üzenetet ki lehet olvasni”

Hozzátette: nagy megtiszteltetés volt számára, hogy 2000-ben, amikor államtitkárként tevékenykedett a kulturális minisztériumban, Emil Constantinescu elnök kitüntette őt a román-magyar közeledésben, a kulturális kapcsolatok elmélyítésében játszott szerepéért. Megjegyezte:

„De én nem azért dolgoztam, hogy ilyen kitüntetéseket kapjak, úgyhogy az elvétele sem okoz nekem álmatlan éjszakákat”

Elmondta, még augusztusban részt vett a testület előtt egy „feszült légkörű, de tisztességes” beszélgetésen. Meghallgatásán a héttagú becsületbíróság tagjai közül csak Mircea Geoana volt külügyminiszter, korábbi szociáldemokrata pártelnök, Constantin Degeratu tábornok, a román hadsereg volt vezérkari főnöke és Costin Georgescu a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egykori vezetője volt jelen. Felidézte:

„Elmondtam: nem tiszteletlenség, nem a sértés szándékával fogalmaztam meg dolgokat. Elmondtam azt is, hogy párbeszédre van szükség, hogy a többség-kisebbség viszonyát rendezni kellene, sérelmeinkről, frusztráltságainkról beszéljünk nyíltan, ez a legjobb mód. Mircea Geoana volt az egyedüli ott, aki ezt értette”

Az RMDSZ elnöke leszögezte:

„Nem ez a kitüntetés tett engem azzá, aki vagyok, és nem ennek a hiánya fog megváltoztatni”

Kelemen Hunor elmondta, hogy nem kíván jogi lépéseket tenni a becsületbíróság határozata ellen, az államfőnek kell most mérlegelnie, visszavonja-e a kitüntetését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában