bűnszervezet

2019.02.12. 13:42

Kétszázmillió forintnyi droggal bukott le a hajdúsági drogbanda

A banda tizennégy tagja ellen nyomozás indult.

A Hajdú-Bihar megyei rendőr-főkapitányság gyanúja szerint egy 26 éves debreceni férfi továbbértékesítés céljával rendszeresen vásárolt kábítószert budapesti ismerőseitől. A rendőrök feltérképezték a férfi kapcsolatait, és 2017 júniusában a Terrorelhárítási Központ munkatársaival összehangolt akció keretében hat gyanúsítottat – öt férfit és egy nőt – fogtak el az otthonukban.

Egy dunakeszi házaspárnál ötven kilogramm marihuánát, egy kilogramm kokaint, több millió forintot és valutát, egy férfinél három kilogramm amfetamint, valamint kétezer darab ecstasy tablettát találtak.

A többi gyanúsított lakásában készpénzt, valutát, kábítószergyanús anyagot és növényi származékokat foglaltak le – ismertették. Hozzátették, az öt férfit és a nőt gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették, a Debreceni Járásbíróság pedig 2017. június 9-én elrendelte az előzetes letartóztatásukat. A rendőrök az ügyben további hét férfit és egy nőt fogtak el kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt, és több tucat kábítószer-fogyasztót is azonosítottak.

A budapesti, dunakeszi, debreceni, solymári, nyíregyházi, ürömi és pomázi gyanúsítottak elleni eljárás befejeződött, az iratokat átadták az ügyészségnek – olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában