Amit szabad Jupiternek...

2018.12.08. 20:11

Kettős mércét alkalmaznak ellenzéki lapok az antiszemitizmus megítélésében

Zsidóellenességgel vádolják némely zsidó körök és baloldali-liberális médiumok a Figyelő című hetilapot, míg mások, közöttük a miniszterelnök a vádlók által alkalmazott kettős mércére hívják fel a figyelmet.

A Figyelő decemberi első számának címlapján Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökének portréja pénzesőben látható. A montázs arra a cikkre hívja fel a figyelmet, amely – minden zsidóellenes élt mellőzve – a szövetség jelentős állami támogatással megvalósult, Együttélés Háza nevű beruházásával és az akörüli elszámolási nehézségekkel foglalkozik.

A Figyelő kifogásolt címlapja
Forrás: figyelo.hu

Arra a kettős mércére, amely miatt a vádlók más orgánumok – így például a HVG, a Magyar Narancs vagy a 444.hu esetében – nem tettek szóvá egyetlen olyan címlapot vagy cikket sem, amely valóban gúnyos és méltatlan, már-már ténylegesen antiszemita módon ábrázol zsidó vezetőket és velük együtt a magyar miniszterelnököt, illetve relativizálják a holokausztot, a 888.hu összeállítása hívta fel a figyelmet.

A hírportál cikke az ügy kapcsán a kettős mérce kirívó eseteként idézi a Szombat című zsidó kulturális folyóirat legutóbbi számát, amelyben Gadó János meglehetősen megengedő a Magyar Naranccsal szemben: „A Magyar Narancs egy markáns karakterű, önálló arculatú lap, amelynek hagyományai között nem szerepel az antiszemitizmus, így korábbi sérelmek emléke sem térhet vissza. S a baloldali antiszemitizmusnak sincsenek mély hagyományai Magyarországon. Ezért a Narancs címlapja nem váltott ki komoly elítélő visszhangot – a túlnyomórészt amúgy is a baloldallal azonosuló – zsidó körökben.”

A Magyar Narancs Köves Slomót és Orbán Viktort gúnyoló címlapjai
Forrás: 888.hu

A szerző megjegyzi ugyan, hogy szerinte a Magyar Narancs címlapja is hordoz magában némi antiszemita felhangot, de hozzáteszi: „A Figyelő a hazánkban nagy hagyományú, jobboldali, kormánypárti antiszemitizmus okozta sebeket tépi fel, immár nagyon sokadszor. A Narancs címlapja viszont egyszeri eltévelyedésnek tekinthető, melynek nincsenek előzményei, így nem tép fel mély sebeket.”

Az ügy kapcsán Orbán Viktor kormányfő is megnyilvánult, miután Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke néhány napja egy levélben arra szólította fel őt, hogy nyilvánosan ítélje el a Figyelő címlapján megjelent, szerinte antiszemita képet.

A magyar és az izraeli miniszterelnökön gúnyolódó címlapképek
Forrás: 888.hu

„Magyarország kormánya a zéró tolerancia politikáját követi az antiszemitizmus kérdésében. Kormányom fellépése, döntései nem hagynak kétséget afelől, hogy a magyar kormány a zsidó származású állampolgáraiért teljes felelősséget érez, és gondoskodik biztonságukról. Ön és szervezete erre az egyértelmű magyar kormányzati politikára a jövőben is számíthat” – írta a magyar miniszterelnök az MTI-hez is eljuttatott válaszlevelében.

„Meglepetéssel olvasom, hogy Ön a szólás- és a sajtószabadság korlátozását kéri tőlem. Az Ön iránt érzett minden tiszteletem ellenére sem áll módomban az efféle kéréseket teljesíteni. Ezt a levelet is csak a személyes ismeretségünk és az Ön iránt érzett tisztelet indokolta” – fogalmazott a kormányfő.

A HVG és a Magyar Narancs címlapja
Forrás: 888.hu

„Csodálkozásomat fejezem ki azért is, mert mintha az Ön tolla csak akkor találna papírt, ha zsidó származású baloldali közéleti szereplő kerül egy vita középpontjába. Ám még sosem kaptam Öntől levelet, amikor a kormányzattal együttműködő vagy jobboldali érzelmű zsidó származású állampolgár került hasonló helyzetbe. Ennek beszédes példáit mellékelten küldöm” – írta Orbán Viktor, aki sajtófőnöke tájékoztatása szerint a HVG hetilap és a Magyar Narancs egy-egy korábbi számának címlapját mellékelte leveléhez.

„Innen, Budapestről nehéz megérteni az Ön magyar közéletben mutatott egyértelmű baloldali-liberális elfogultságát. Magam is bizonytalan vagyok, hogy levelét politikai iratnak vagy a magyarországi zsidóság melletti kiállásként értelmezzem-e. Ha utóbbiról van szó, akkor köszönet érte. Még ha okafogyott is” – zárta levelét Orbán Viktor.

Szabad-e viccelődni a holokauszttal? Úgy tűnik, a 444.hu hírportálnak szabad...
Fotó: 888.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában