Ország-világ

2021.05.20. 14:43

Kézműves sörrel támogatják az üldözött keresztények segítését

Együttműködik a Hungary Helps programmal a Templárius Alapítvány és a békésszentandrási Szent András Sörfőzde, a Templárius nevű sör megvásárlói lerombolt európai keresztény kegyhelyek felújításához járulnak hozzá – jelentették be az adományozási összefogás résztvevői csütörtökön Szarvason.

Erbíl, 2021. március 9. Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelõs államtitkára (b) és Basar Varda, az erbíli káld katolikus fõegyházmegye érsekének megbeszélése a Hungary Helps Programról az iraki Erbílben 2021. március 9-én. MTI/Fehér Bertalan

Forrás: MTI

Fotó: Fehér Bertalan

Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkár elmondta, napjainkban már Európában is naponta támadnak meg egyházi intézményeket. Franciaországban például naponta három ilyen incidens történik, emiatt a támogatható egyházak köre „igen széles”.

Kifejtette: Magyarország 2016-ban ismerte fel, hogy a világon a keresztény a legüldözöttebb vallás, ez a legelhagyatottabb emberjogi válság. Világszerte 340 millió embert ér diszkrimináció keresztény vallása miatt, a Közel-Keleten és Afrikában népirtás szintű üldöztetésnek vannak kitéve a Krisztus-hívők.

A keresztényellenesség egyre fokozódik és egyre erőszakosabb Európában is, ami az iszlamizmus megjelenésével magyarázható, emellett

„a keresztényellenes szélsőséges liberális eszmék is a tettlegességig fokozzák keresztényellenes cselekedeteiket”

– húzta alá.

A Hungary Helps négy év alatt több mint százezer ember szülőföldön való megmaradását vagy visszatérését, illetve közösségek megmentését segítette. A program üzenetértékű is: azt jelzi, hogy „a magyarság számára fontos a keresztény civilizáció, ragaszkodunk és megóvjuk a keresztény értékeket” – fogalmazott az államtitkár.

A politikus a Templárius Alapítványról úgy fogalmazott, a civil szervezet több évtizede folytat karitatív tevékenységet; a békésszentandrási Szent András Sörfőzde pedig az egyik legnagyobb múltú kisüzemi sörfőzde Magyarországon.

Bukovinszky Béla, a Szent András Sörfőzde tulajdonosa az MTI kérdésre kifejtette: egy évre írták alá a támogatási szerződést, de

nyitottak az együttműködés „korlátlan idejű meghosszabbítására”.

A rozsos, felső erjesztésű, 9 százalék alkoholfokú Templárius elnevezésű prémium sörből jelenleg 8 ezer palacknyi készült, de a főzés folyamatos lesz. A középkori egyházi hagyományok alapján készülő sör ára megközelítőleg ezer forint lesz, amiből 150 forintot fordítanak a „nemes célra”.

A gyomaendrődi székhelyű Templárius Alapítványt a Templomos Lovagrend Magyarországi Praeceptória lovagjai alapították 1997-ben, a civil szervezet fő célja a „katolikus hit megerősítését segíteni és támogatni különböző programokkal és pályázatokkal” – mondta Ungvölgyi János kuratóriumi elnök.

Szent András Sörfőzde

A kisüzemi sörfőzde 1993-ban jött létre, 2011-ben az év sörfőzdéjének választották. A kisüzem több mint 30 hazai és nemzetközi díjat nyert el, csaknem 20 féle sörtípust készít.

A Templárius az új, prémium kategóriájú, akár több évig is eltartható főzete. Korábban is részt vettek már jótékonysági akciókban, így autista gyerekeket és bántalmazott nőket is segítettek már termékeikkel.

Borítókép: Azbej Tristan (balra), a Miniszterelnökség államtitkára és Basar Varda, az erbíli káld katolikus főegyházmegye érsekének megbeszélése az iraki Erbílben 2021. március 9-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában