súlyosbította a helyzetét

2021.09.15. 15:07

Kilenc év fegyházra ítéltek egy férfit, mert rátámadt zárkatársára

Kilenc év fegyházbüntetésre ítélt a bíróság egy férfit, aki a börtöncellában kitört verekedésben majdnem megölte zárkatársát – közölte a Budapest Környéki Törvényszék szerdán. Az ítélet nem jogerős.

A bíróság közleményében azt írta, a vádlott 2018 első felében a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben töltötte szabadságvesztés büntetését, tizedmagával egy zárkában. Egyik cellatársa, a sértett megtudta, hogy a vádlott – fegyelmi vétséget elkövetve – felvitt magával egy fűrészlapot, és felszólította, hogy tüntesse el.

A vádlott ezt zokon vette, ezért amikor egy harmadik rab is felelősségre vonta, dulakodni kezdett vele, de a sértett szétválasztotta őket. A vádlott ekkor a fiókjából elővette a büntetés-végrehajtási intézetben rendszeresített, általa korábban kiélezett kést, és a harmadik férfi irányába vágott vele, ám a közbelépő sértettet találta el. A vádlott azzal a felkiáltással, hogy „hullazsákba teszlek mindkettőtöket!”, még kétszer a sértett felé vágott, eltalálva a fülét és a nyakát. A sértett kicsavarta a kést a vádlott kezéből, majd segítséget kértek a felügyelőktől.

A bíróság szerdán a vádlottat emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek, és ezért – mint visszaesőt – kilenc év fegyházbüntetésre ítélte, emellett elrendelte a Miskolci Járásbíróság által 2015-ben jogerősen kiszabott másfél év börtönbüntetésének végrehajtását is.

Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott felmentésért fellebbezett. Az ügyész és a védő három nap gondolkodási időt kért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában