Ország-világ

2018.01.14. 19:28

Kisebbségi kormány létrehozásáról állapodtak meg Norvégiában

Az új kormánykoalícióban Solberg pártja, a konzervatív Höyre mellett a jobboldali populista Haladó Párt (FrP) és a liberális Venstre vesz részt.

Kisebbségi kormány létrehozásáról állapodott meg három párt Norvégiában négy hónappal a parlamenti választások után – jelentette be vasárnap Oslóban Erna Solberg miniszterelnök.

Az új kormánykoalícióban Solberg pártja, a konzervatív Höyre mellett a jobboldali populista Haladó Párt (FrP) és a liberális Venstre vesz részt. A kisebbségi koalíció számít a kereszténydemokraták (KrF) külső támogatására.

Erna Solberg vasárnapi nyilatkozatában azt ígérte, hogy az új kormány közösen jó megoldásokat fog találni Norvégia számára. Céljuk az, hogy elérjék: Norvégiában legyen a legjobb élni a világon. Ehhez erősíteni kell a gazdaságot, új munkahelyeket kell létrehozni, csökkenteni kell a szegénységet és hatékonyabban kell integrálni a bevándorlókat a munkaerőpiacon – hangsúlyozta a régi-új kormányfő.

A tavaly szeptemberi választáson a Höyre a második legerősebb pártnak bizonyult a szociáldemokrata Munkáspárt mögött, amely azonban végül nem tudott partnereivel kormányt alakítani.

Az előző norvég kormánykoalícióban a Höyre és a Haladó Párt vett részt a Venstre és a KrF támogatásával. Solberg most mind a négy párt részvételére számított az új koalícióban, de a kereszténydemokraták nem akartak ilyen szoros együttműködésre lépni a jobboldali populistákkal, így megmaradtak a kisebbségi kormány külső támogatóinak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában