terrorveszély

2019.06.14. 15:09

Kiutasít öt radikális imámot Svédország

Svédország kiutasít öt radikális imámot, akik veszélyeztetik a skandináv ország biztonságát – közölte az Aftonbladet című svéd napilap pénteken a bevándorlási hatóságra hivatkozva.

A svéd biztonsági szolgálat (SAPO) szerint az érintett hitszónokok fokozott terrorveszélynek tették ki az országot. Fontos szerepet játszottak szélsőséges körökben, ezrek radikalizálódásához járultak hozzá, fiatalokat is kitéve radikális tanoknak.

A lap nem közölte, hogy pontosan mivel vádolják az imámokat tekintettel arra, hogy a SAPO titkosította ezt az információt.

Múlt héten a SAPO a svéd bevándorlási hatóságnál kezdeményezte, hogy a nemzetbiztonságot veszélyeztető személyek sorát kitoloncolják az országból. A biztonsági szolgálat szerint az intézkedés segíthet csökkenteni a szélsőségesek számát, amely az utóbbi években néhány százról több ezerre emelkedett.

Klas Friberg, a SAPO vezetője szerint a radikálisok táborának csökkentése kulcsfontossággal bír az ország terrorfenyegetettségének hosszú távú mérséklése és biztonsága szempontjából.

A SAPO egyik friss jelentésében hangsúlyozta, hogy a svéd nemzetbiztonságot leginkább az „erőszakos iszlamizmus” veszélyezteti. A biztonsági szolgálat szerint a radikális iszlamisták 71,7 százaléka külföldön született, 26,4 százalékuk Svédországban, utóbbi személyi körnek azonban legalább egyik szülője külföldi állampolgár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában