Anya kell!

2017.11.17. 05:56

Kórházban hagytak egy szívbeteg babát

A súlyos beteg kisfiú már túl van egy rendkívül bonyolult műtéten, de még több beavatkozás vár rá. Az Emmi rugalmasabbá tenné az örökbefogadás szabályait, hogy az elárvult gyermekek hamarabb kerülhessenek családba.

A kórházi forrás azt mondta: már felvették a kapcsolatot az illetékes gyámhivatallal a két hónapos gyermek ügyében – írta a Magyar Nemzet pénteken.

Az utóbbi időben ő már a második baba, akinek súlyos betegsége van, és szülei a kezelő intézményben hagyták. Szeptemberben egy Győr-Moson-Sopron megyei kórházban hagytak a szülei egy hat hónapos kisfiút, miután kiderült, hogy szívbeteg – írta a lap.

A két ügy kapcsán a Magyar Nemzet kiemeli, hogy ilyen esetben a gyermek addig nem adható örökbe, amíg a szülők nem mondanak le róla, még akkor sem, ha lenne, aki szívesen adoptálná.

A lap emlékeztet, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának egy korábbi tervezete szerint a kormány rugalmasabbá tenné az örökbefogadás szabályozását, ami azért is fontos, mert nem egy olyan eset fordult már elő, amikor egy kisgyermeket több család is szívesen örökbe fogadott volna, ám az életidegen szabályok miatt még nem volt örökbe adható. Végül évek teltek el, mire végre annak nyilvánították, ám a gyermek közben iskoláskorúvá vált, és már nem jelentkezett érte senki – írta a lap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában