Házelnöki üzenet Erdélyből

2017.09.10. 14:21

Kövér: minél nagyobb veszélyt hoz a jövő, annál erősebben kell kapaszkodni a múltba

Minél nagyobb a jövő felől érkező veszély, annál erősebben kell a múltunk, hagyományaink, hitünk által kínált kapaszkodókba fogódznunk – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a székelyföldi Gyergyószentmiklóson vasárnap az Ákontz-Kövér István szerzetes születése helyén állított emléktábla avatásán. 

Kövér László kifejtette: a 21. században nemcsak a magyarokat, székelyeket és az erdélyi magyarörményeket, hanem a románokat és „Európa minden, az életbe keresztény gyökerekkel kapaszkodó nemzetét veszély fenyegeti”. A hit, a kultúra és az azonosságtudat feladását politikai nyomásgyakorlással, a pénz és a tömegmanipuláció kifinomult eszközeivel akarják ránk kényszeríteni azok, akik „uralmuk alá akarnak hajtani bennünket” – mondta.

Az Országgyűlés elnöke azt kívánta a több száz fős hallgatóságának, hogy Ákontz-Kövér István példája erősítse meg annak bizonyosságában, hogy Európában és Erdélyben egyaránt „a hűség mindig diadalmaskodik a hűtlenség felett, miként az igazság a hamisság felett, a hit a hitetlenség felett, a valahova tartozás a gyökértelenség felett”.

Ki volt Ákontz-Kövér István?

Az 1740 és 1823 között élt szerzetes, főapát, érsek az örmény kultúra és tudomány kiemelkedő alakja volt. A székelyföldi születésű örmény férfi fiatal papként csatlakozott ahhoz a szerzetesrendhez, amelyet az örmény kultúra megóvására alakítottak. Harmincévesen tanulta meg az örmény nyelvet, megalapozta az örmény irodalom megújulását, elősegítette az örmény nyelv pallérozását, lefordította a Szentírást, tizenegy kötetes földrajztudományi művet alkotott, latin-örmény szótárt szerkesztett, és megírta az erdélyi örmények történetét. Az ő érdeme volt a római és konstantinápolyi mechitarista szerzetesházak megnyitása, valamint az erdélyi Erzsébetváros örmény gimnáziumának létrehozása is. Emléktábláját az örmények gyergyószentmiklósi megtelepedése 380. évfordulóján tartott Nemzetközi Örmény Diaszpóra Fesztiválon avatták fel.

Kövér László szerint Gyergyószentmiklós egy nagy európai találkozás helye: csaknem négyszáz évvel ezelőtt itt „a földrajzilag legnyugatabbra került keleti lelkületű nép, a székelymagyarok a legkeletebbre került nyugati lelkületű néppel, az örményekkel” találkozott. Szerinte az örmények lelki, szellemi és anyagi erőt adtak Erdélynek, a székely közösségnek, és erőt is kaptak tőlük történelmi tragédiák túléléséhez, amelyek a magyarságot és az örménységet egyaránt létükben veszélyeztették a 20. században. „Ez az életerő lüktet ma is Gyergyószentmiklóson a székely és a magyarörmény közösségben” – mondta.

Ákontz-Kövér István életútját Kövér László, Puskás Attila, az Erdélyi Magyarörmények Szövetségének elnöke, Hamlet Gasparian, az Örmény Köztársaság bukaresti nagykövete és Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere is felidézte beszédében.

Nagy Zoltán polgármester elismerte, Ákontz-Kövér István neve eddig Gyergyószentmiklóson is alig volt ismert, és az emléktábla a város e nagy szülöttének megismertetését szolgálja.

Az emléktáblát Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, a romániai örmény katolikusok kormányzója szentelte fel.

(Borítókép: MTI / Veres Nándor)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában