Ország-világ

2021.05.20. 11:00

Az ingyenes parkolásnak keddtől vége, de a hitelmoratórium még marad (videó)

Magyarország nem kíván részt venni a brüsszeli vakcinabeszerzés „következő fejezetében” – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki azt mondta, hogy Magyarország 2022 végéig már több mint 10 millió vakcinát rendelt. Az ingyenes parkolás hétfőn éjfélig még érvényben marad, de keddtől már fizetni kell a parkolózónákban – közölte Gulyás Gergely. A hitelmoratóriumot augusztus 31-ig meghosszabbítják.

Budapest, 2020. június 25. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2020. június 25-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Várhatóan a pünkösdi hétvégén elérjük az ötmillió beoltottat – mondta a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely az Origo tudósítása szerint. A kancelláriaminiszter hozzátette, hogy már 4 millió 829 ezer ember kapta meg az első oltást, valamint 2 millió 800 ezren már a második adagot is.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy

az oltásnak köszönhetően sikerült legyőzni a harmadik hullámot, de a vírus továbbra is fertőz, ezért mindenkit arra biztatott, hogy oltassa be magát.

Mint ismertette: egy-két nappal a regisztráció után ma már bármilyen vakcinára lehet időpontot foglalni. Sinopharmból van bőven, Szputnyikból mintegy 60 ezer adag áll rendelkezésre, Pfizerből 240 ezer adagra lehet jelentkezni, és AstraZenecából is van még – tette hozzá a tárcavezető, aki emlékeztetett, hogy a kormány a korlátozó intézkedések feloldását eddig a beadott oltások mennyiségéhez kötötte. Elmondta, ezt követően a fertőzési adatokat kell majd vizsgálni ahhoz, hogy a további enyhítések és a védettségi igazolvány eltörlése szóba kerülhessen – magyarázta.

Csak addig marad a rendkívüli jogrend, amíg szükséges

Gulyás Gergely szólt arról is, hogy a kormány döntött a rendkívüli jogrend meghosszabbításáról, ami legkésőbb a parlament őszi ülésszakát követő 15. napig állhat fenn. – Csak addig fogjuk fenntartani, amíg szükség van rá – szögezte le. Kitért arra is, hogy Európában még nem érte el az oltottság a magyar szintet, vagyis oltásban Európa-bajnokok vagyunk.

A vírus indiai mutánsa hazánkban még nem jelent meg,

de potenciális veszélyforrást jelent, ezért továbbra is mindenkit arra biztatnak, hogy éljenek a védőoltás lehetőségével.

A tájékoztatót itt tudja megtekinteni:

Itt vannak a legújabb intézkedések

A miniszter bejelentette: miután a pünkösdi hétvégén elérjük az ötmillió beoltottat, újabb intézkedések lépnek hatályba. Ezek szerint

jövő keddtől megszűnik az ingyenes parkolás lehetősége.

A kormány arról is döntött, hogy nem tudja a bankok álláspontját támogatni, így

a hitelmoratóriumot augusztus 31-ig a jelenlegi szabályok szerint fogják meghosszabbítani.

Gulyás Gergely továbbá közölte:

hazánk a brüsszeli vakcinabeszerzés következő fejezetében nem kíván részt venni.

2022 végéig hazánk több mint 10 millió adag vakcinát rendelt, az oltási program 5 millió beoltott fölött le fog lassulni, a legoptimistább becslések szerint 5,5 vagy 6 millió oltásig sikerül eljutni. Ehhez képest az országnak több mint 10 millió nyugati vakcina áll rendelkezésére, így ha ősszel szükséges egy újabb dózis felvétele, akkor keleti és nyugati vakcina is bőségesen rendelkezésre áll.

Törvénysértésre készülnek Gyurcsányék?

A miniszter elmondta, Magyarországon a választók döntik el, hogy ki kerüljön hatalomra, de ha esetleg Gyurcsány Ferenc és társai térnek vissza, akkor is világos szabályai vannak az alkotmány és a törvények betartásának.

A másik oldalon – különösen Gyurcsány köreiben – sokan vannak, akik nem kívánják betartani a jogszabályokat, pedig az alkotmányos rendet csak törvényes keretek között lehet módosítani.

Magyarországon kormányozni lehet egyszerű többséggel is, de az alaptörvény és a sarkalatos törvények megváltoztatásához kétharmados többségre van szükség – ismertette.

Szigorítják a pedofíliára vonatkozó szabályokat

Kocsis Máté hamarosan benyújtja a parlamentnek a pedofília és a gyermekpornográfia áldozatait védő szabályozást szigorító törvényjavaslatot. Ezt a Fidesz elnöksége már megtárgyalta és támogatta – jelezte Gulyás Gergely. Mint kifejtette, a törvényjavaslat értelmében szigorodnak a büntetési tételek és az elévülési szabályok is, ezenkívül az új szabály a megelőzés és a bűnüldözés szempontjából is szélesebb lehetőséget biztosít majd a hatóságoknak.

Azzal kapcsolatban, hogy Karácsony Gergely főpolgármester megszüntette a Budapestinfót, miközben azt hangoztatja, mennyire fontos a sajtónyilvánosság, Gulyás Gergely közölte:

a főpolgármester magyarul is csak a balliberális oldal újságíróinak tud és akar válaszolni.

Megépül a szuperkórház

A tárcavezető hangsúlyozta:

lesz szuperkórház, amelynek az előkészítési munkálatai gőzerővel zajlanak.

Hozzátette: remélik, hogy a tervek még az idei év végére elkészülnek, és ezt követően engedélyezett kivitelezési tervekkel folytatódhat a beruházás.

Arról, hogy 2021-ben is lesz-e nyelvvizsga-amnesztia, a miniszter úgy fogalmazott: a rendkívüli helyzetre való tekintettel egyszer született ilyen döntés, de kétségkívül megfontolandó: ha a főpolgármesterséghez és a főpolgármesternek nem kellett nyelvvizsga a diplomához, akkor másnak miért ne tegyük ezt lehetővé?

Véleménye szerint jogos a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kérése, hogy ne kelljen a diplomához kötelező nyelvvizsga. Hangsúlyozta, megfontolandó a javaslat, de erről egyelőre még nem döntött a kormány.

Nem Demokratikus Koalíció

Gulyás Gergely rámutatott: a Demokratikus Koalíció nem demokratikus, sőt a diktatórikus gondolkodás sem áll távol tőle. A miniszter felidézte, hogy

2006 őszén, a baloldali vezetés idején válogatás nélkül, példátlan brutalitással léptek fel teljesen ártatlan állampolgárokkal szemben, ez pedig Apró Antal és Biszku Béla gondolkodásmódja,

de „az baj, hogy a DK-nak és Gyurcsány Ferenc feleségének ez még nem esett le”.

Egy másik kérdés kapcsán elmondta azt is, hogy a Fudan Egyetem ügyét Karácsony Gergely főpolgármester a saját nyelvtudásával kapcsolatos botrány elé tartandó fügefalevélként használja.

A Fudan Egyetem ügye nem a legfontosabb ügy a kormány számára a válsághelyzetben, a járványügyi védekezés és a gazdaság újraindítása idején

– húzta alá, emlékeztetve: a baloldalon belül vannak viták a kérdésben, hiszen 2007-ben Pekingben épp Gyurcsány Ferenc tett javaslatot a szorosabb kínai–magyar felsőoktatási együttműködésre. – A kormány megállapodást kötött korábban a fővárossal. A kollégiumi helyek, amiket ígértünk a diákvárosban, meglesznek. A Fudan előkészületei zajlanak, de még ez is hosszabb idő, bőven van még idő tisztázni a részleteket – tette hozzá.

Emelni kell a minimálbért

A minimálbér adómentessé tételét érintő kérdésre válaszolva a tárcavezető azt hangoztatta: az a kormány, amelyik korábban adómentességet ígért, nem emelte a minimálbért és tönkretette az országot.

A baloldal kormányzása idején nyolc év alatt 23 ezer forinttal emelkedett a minimálbér. 2010 óta viszont 73 ezer forintról 170 ezer forint körülire változott az összeg

– emlékeztetett. Hozzátette: nem adómentessé kell tenni a minimálbért, hanem emelni kell.

Egy másik kérdés kapcsán megjegyezte: a kormány nyitott az orvosi kamarával való egyeztetésre az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt illetően.

Beszámolt továbbá arról is, hogy

a kormány nem akar beavatkozni a zsidó közösségek közötti vitába.

– Az örökjáradék kérdésében olyan megállapodás született, hogy azt a pénzt, amelyet a kormány biztosít, a zsidó közösségek osszák el egymás között, vagyis döntsék el ők, hogy milyen megoldás fogadható el számukra – fogalmazott a miniszter.

Nem változtat a növekedési prognózisán a kormány

Gulyás Gergely kérdésre azt mondta, hogy eddig csak kettős mércét és elfogultságot láttak az uniós jogállamisági jelentések kapcsán, de bízik benne, hogy lehetnek pozitív változások.

A kormány hivatalos növekedési prognózisa idén 4,3 százalék, de az első negyedéves adatok alapján nem változtatnak rajta – mondta egy másik kérdésre, hozzátéve:

ha sikerülne elérni az 5 százalékos bővülést, akkor ott lennénk, ahol a válság előtt voltunk.

A miniszter mindenkit arra kért, tartsa be a hatályos utazási szabályokat. A magyarok kétharmada belföldi nyaralást tervez – tette hozzá, hangsúlyozva: aki be van oltva, az biztonságban van.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva elmondta, egyelőre csak a kétoldalú megállapodások révén lehet szabadon utazni, egyelőre nincs megállapodás az uniós zöldkártyáról.

A tárcavezető a gyermekek SMA-kezeléséről azt közölte, hogy a kérelmek elbírálása zajlik. Van olyan kislány, aki megkapta az engedélyt – tette hozzá.

Közel 100 SMA-s beteg áll kezelés alatt, és ebből 70 gyermek

– közölte a miniszter.

Borítókép: Gulyás Gergely kancelláriaminiszter egy korábbi sajtótájékoztatóján

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában