milliókat veszélyeztet

2020.05.20. 19:19

Közel kétszáz kilométeres széllel tört rá Indiára az Amphan ciklon

A vihar már Kolkata (Kalkutta) felé halad, s máris rendkívül erős széllökésekkel és felhőszakadásokkal keseríti az emberek életét, a meteorológusok hatalmas szökőártól és földcsuszamlásoktól tartanak.

A széllökések ereje Kolkatában már elérte 190 kilométeres óránkénti sebességet, lezúduló esők kísérik útját, a szél fákat és villanyvezetékeket csavart ki. A város nagy részében a szolgáltatók már előzőleg kikapcsolták az áramot, hogy megelőzzenek nagyobb baleseteket. Az emberek nagy része menedékhelyeken próbálja meghúzni magát.

Két nappal ezelőtt az Amphan már a Bengáli-öböl felett volt, akkor a széllökések sebessége elérte az óránkénti 265 kilométert. Azóta több mint hárommillió lakost menekítettek ki tengerparti otthonaikból Indiában és Bangladesben. Különösen veszélyeztetettek a rohingja menekültek, akik düledező viskókban kénytelen átvészelni a természeti csapást.

Az indiai meteorológusok semmi jóra nem számítanak. Szerintük

a ciklon nyomán áradások, földcsuszamlások várhatók, úgy vélik, a hamarosan érkező szökőár következtében öt méternél is magasabb hullámok keletkeznek majd, ennek következtében a víz mintegy 15 kilométeres mélységben fog behatolni elöntve termőföldeket, elsodorva házakat.

Indiában a ciklonok időszaka áprilistól decemberig tart, ekkor csapnak le heves viharok az országra, hatalmas emberi és anyagi károkat okozva. Tavaly májusban 1,4 millió embert kellett kimenekíteni India keleti részén a Fani trópusi ciklon útjából. A ciklont kísérő heves széllökések, esőzések és áradások következtében akkor 64-en vesztették életüket, illetve négyen a szomszédos Bangladesben is meghaltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában