Kormányinfó

2017.10.05. 19:24

Lázár: Lesz nyugdíjprémium novemberben

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón elárulta: komolyan fejlesztenék a határon túli oktatási intézményeket, de arról is beszélt, hogy a kötelező bevándorlóelosztási kvóta megbukott, hiszen azt egyedül Málta teljesítette.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a nyugdíjprémiumot azzal indokolta, hogy a gazdaság jól teljesít, a közös sikerből és teljesítményből pedig a nyugdíjasoknak is részesülniük kell. A 2010 óta hozott döntéseket értékelve azt mondta: bevált a rezsicsökkentés és sikerült megőrizni a nyugdíjak vásárlóértékét.

A tavaszi nyugdíjemelés után novemberben egyösszegű korrekció jön a törvénynek megfelelően, emellett pedig nyugdíjprémium is lesz.

-közölte a miniszter.

Arról is beszámolt: dolgoznak azon, hogy decemberben Erzsébet-utalványt is kaphassanak az érintettek, ez a következő hónapok gazdasági adatain múlik.

A kvóta megbukott

Lázár János szerint noha az Európai Bizottság győzelmet hirdetett a kötelező kvótáról,

a valóság az, hogy a kvóta, az elosztási automatizmus megbukott, hiszen egyedül Málta teljesítette a rá kiszabott kvótát.

Kötelezettségszegési eljárás azonban csak három tagállammal szemben indult – jegyezte meg.

A Miniszterelnökség vezetője szerint a német választás is rámutatott arra, hogy az európai polgárok tartanak a bevándorlástól.

Lázár János megerősítette, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és a visegrádi négyek (V4) miniszterelnökei az októberi Európai Tanács-ülés előtti este munkavacsorát tartanak.

A Soros-tervről szóló nemzeti konzultációval kapcsolatban a miniszter azt mondta:

Minden választónak lehetősége lesz véleményt nyilvánítani. A kormány csak akkor tud eredményt elérni, ha a választók vele együtt dolgoznak

- fogalmazott.

A bevándorlási konzultációknak különleges jelentőségük van, ugyanis a kormány politikáját támogatja az, aki a bevándorlás ügyében határozott álláspontot képvisel – tette hozzá Lázár János.

Óriási óvoda-és intézményfejlesztés a határontúlon

Lázár János elmondta: a kormány 21 milliárd forintos határon túli óvoda- és bölcsődefejlesztési programot indít, mert az a célja, hogy két-három év múlva – a tavalyi 48 ezer helyett – mintegy 60 ezer gyermek járhasson óvodába, bölcsődébe a Kárpát-medencei külhoni területeken. Hozzátette, döntő mértékben történelmi egyházak által fenntartott intézményekről van szó.

A kormány a szomszédos országgal együtt szeretné győzelemre vinni Közép-Európát

- jelentette ki, az elmúlt időszak egyik legnagyobb sikerének nevezve a V4-es együttműködést, amelyben Magyarország fontos szereplő.

A turizmus lehet a növekedés záloga

A tárcavezető közölte azt is, hogy a 2030-ig terjedő időszakban 600-800 milliárd forint többletforrást áldoznak a turizmusra, ami a növekedés záloga lesz. Ma a GDP 9-10 százalékát ez a turizmus adja, a kormány 16-17 százalékig növelné ezt a részesedést – fejtette ki, megjegyezve: az ágazatban még vannak tartalékok.

Mint mondta:

A turisztikai ügynökségek által kijelölt fejlesztési irányokra fókuszálnak, az első pályázati felhívás pedig a napokban jelenik meg, ez a kis panziók számára teszi lehetővé a fejlesztést.

A kabinetdöntéseket ismertetve kifejtette: innovációs központ létesül Debrecenben; támogatják a Magyar Művészeti Akadémiát egy építészeti múzeum felépítésében; jelentősen megemelik a házi- és fogorvosi praxisvásárlási támogatás keretösszegét – és készek minden jelentkezőt támogatni -; továbbá a kormány jóváhagyta, hogy az adóhivatal lássa el az állam oldaláról felmerülő követelésekkel kapcsolatos feladatokat.

A károsult diákoknak is segítenének

Arról is beszámolt, hogy a kormány vizsgálja a Czeglédy-ügyben károsult diákok megsegítésének lehetőségét.

Orbán Viktor miniszterelnök azt kérte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől, vizsgálja meg a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) kérését az ügyben, és lehetőség szerint segítsenek a károsult diákoknak, akiknek pontos számát egyelőre nem tudják – tájékoztatott a Miniszterelnökség vezetője, jelezve:

100 százalékos kártérítésre törekszik a kormány, és heteken belül szeretnének pontot tenni az ügyre.

A DiákÉSZ a napokban levélben fordult Orbán Viktorhoz és Kövér László házelnökhöz azért, hogy segítsék a Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő cége által megkárosított diákok állami kártalanítását, valamint segítsenek visszaállítani a közbizalmat az iskolaszövetkezeti piac iránt.

A Czeglédy-ügyet az MSZP és a DK közös bűnügyének nevezte Lázár János.

Borítókép: MTI / Soós Lajos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában