Puccs

2021.02.06. 15:36

Lekapcsolta az internetet a hadsereg Mianmarban

A mianmari junta az egész internetet lezárta szombaton az országban, míg előző nap még csak a közösségi médiát nem lehetett használni. Újabb, több ezres tüntetés volt napközben a legnagyobb városban, Rangunban a hadsereg hatalomátvétele miatt és az országot eddig ténylegesen vezető, most már őrizetben tartott Aung Szan Szú Kjí szabadon engedéséért.

Estére Rangunban fesztiváli hangulat alakult ki. Egy többezer fős tömeg tartott a városháza pompás épülete felé, amelyben a városi önkormányzat székel. Az emberek énekeltek táncoltak, kürtöltek. Sok autós is szinte folyamatosan nyomta a dudát a Reuters hírügynökség tudósítása szerint.

Az internetes és mobilszolgáltatók utasítást kaptak csütörtökön a puccsista kormánytól, hogy blokkolják a Facebookot, majd pénteken hogy a Twittert és az Instagramot is, „további rendelkezésig”. Ennek ellenére a virtuális magánhálózatokon meg tudtak szerveződni az újabb tüntetések, ezért a katonai vezetés az egész internetet – a vezetékes és a mobilhálózatot is – lezárta az országban a NetBlocks Internet Observatory nevű megfigyelőcsoport szerint.

A Facebook közölte szombaton, hogy aggasztó az internet – ezen belül a közösségi médiumok – teljes zárlata, mert a mianmariaknak most „nagy szüksége van arra, hogy kapcsolatba tudjanak lépni hozzátartozóikkal”. Az ENSZ Emberi Jogi Hivatala is felszólította a junta vezetőit, hogy állítsák helyre a kommunikációs szolgáltatásokat, mert az embereknek joguk van a szólásszabadsághoz és információk megismeréséhez.

A hadsereg hétfőn, a parlament ülése előtt néhány órával vette át a hatalmat, és őrizetbe vette a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjít, Mianmar de facto vezetőjét, valamint több más magas rangú politikust. A lépést azzal indokolták, hogy a kormány nem reagált a katonaságnak a feltételezett választási csalásokkal kapcsolatos panaszaira.

A hatóságok szombaton őrizetbe vették Sean Turnell ausztrál közgazdászt, Aung Szan Szú Kjí gazdasági tanácsadóját. Turnell a Reuters-nek küldött üzenetében ezt megerősítette, de nem tudja megmondani, hogy mivel vádolják. Közölte, hogy jól van, és nem követett el semmilyen bűncselekményt.

A hírügynökség szerint a február elsején végrehajtott katonai puccs óta Turnell az első ismert külföldi, akivel szemben intézkedtek a hatóságok. Az ausztrál külügyminisztérium ugyanakkor nevek említése nélkül szombaton közleményt adott ki, amelyben mély aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy ausztrál és más külföldi állampolgárokat tartóztatnak le önkényesen Mianmarban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában