növekvő biztonság

2017.09.21. 16:58

Magyar gyártású tűzoltóautókat kap a katasztrófavédelem

A legmodernebb felszereltséggel ellátott, hazai igényekre tervezett járműveket ünnepélyes keretek között adta át Pintér Sándor belügyminiszter a budapesti Hősök terén.

Huszonöt új tűzoltóautóval bővült a katasztrófavédelem járműparkja, ezek 16 megyébe kerülnek, összértékük pedig meghaladja a hárommilliárd forintot.

Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön a járművek ünnepélyes budapesti átadásakor emlékeztetett: a kormány 2010-ben Magyarország biztonságának növelését ígérte, és vállalásait lépésről lépésre teljesíti.

Növelték a közbiztonságot, a vagyonbiztonságot, csökkentették a tűzesetek által okozott károkat, jobban óvják a polgárokat a tűzesetektől, valamint gyorsabban és hatékonyabban segítenek a katasztrófahelyzetekben – sorolta az eredményeket.

Hazai tervezés

A belügyminiszter közölte: a technikai fejlesztések során sajátos utat jelöltek ki, hogy „a befektetett energia a legjobban hasznosuljon”.

Elsősorban a gyakorlati igényeket vették figyelembe, vizsgálták a legeredményesebben használható technikát, a magyar építkezési szokásokat, továbbá a leggyakrabban előforduló megoldásra váró katasztrófahelyzeteket. Ezeket az elvárásokat figyelembe véve készült a Renault, a Rába és a BM Heros Zrt. együttműködésében tervezett és gyártott tűzoltóautó, és annak teljes felszerelése.

A belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy 2014-ben készült el a hazai gyártású tűzoltóautó prototípusa, 2016-ban indult a sorozatgyártás. Ebben az évben 54 tűzoltóautó készül el, ezek közül adtak át csütörtökön huszonötöt – közölte Pintér Sándor.

Sok város kap új tűzoltóautót

Pintér Sándor szólt arról, hogy kiemelten fontos számukra az önkéntes tűzoltóságokkal való együttműködés, ezért „erősítik eszközparkjukat, működésük feltételrendszerét”. A munkájukat segíti majd a most átadott öt felújított tűzoltóautó.

A közreadott sajtóanyag szerint a 25 új Heros-Rába Aquadux-X 4000 típusú gépjárműfecskendővel együtt 2016 óta összesen 75 ilyen tűzoltóautó állt rendszerbe. A magyar járművek rendszerbe állításával a katasztrófavédelem gépjárműfecskendőinek átlagéletkora 15 évről 12,4 évre csökkent.

A 25 új tűzoltóautó Budapest II., IV., XI., XIII., XVII., XIX., XX. kerületébe, valamint Debrecenbe, Győrbe, Keszthelyre, Kiskőrösre, Komáromba, Makóra, Monorra, Nyíregyházára, Pétervására városába, Pétfürdőre, Salgótarjánba, Siklósra, Siófokra, Szarvasra, Szekszárdra, Szentesre, Szigetszentmiklósra és Szolnokra kerül.

Borítókép: MTI / Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában