Járvány

2020.08.05. 18:21

Maszkban csengetnek be Németországban

Európában elsőként, már a héten megkezdődik a tanítás Németország egyes északi tartományaiban. A maszkviselés vagy a távolságtartás szabályairól maguk döntő országrészek egymásnak, valamint a külföldnek is – jó vagy rossz – példát mutathatnak abban, működik-e a tantermi oktatás a koronavírus-járvány jelen szakaszában. A Német Tanárszövetség elnöke óriási káosztól tart.

Bad Honnef német kisvárost mindössze 13 kilométer, busszal megtéve pedig húszperces út választja el a Siebengebirge, azaz hét hegy nevet viselő dombság túloldalán fekvő Windhagentől. De most, a koronavírus-járvány idején nagyon nem mindegy, hogy egy tanulót Bad Honnefben vagy Windhagenben vár-e az osztályterme. Előbbi ugyanis Észak-Rajna-Vesztfáliához tartozik, márpedig a legnépesebb német tartomány oktatási minisztere, Yvonne Gebauer kedden világossá tette: azokat a diákokat, akik rendszeresen nem viselnek szájmaszkot, akár ki is csaphatják az iskolából. Windhagen azonban Rajna-vidék-Pfalzban fekszik, amely viszont a legliberálisabb szabályokat hozta: sem a maszkviselés, sem a távolságtartás nem kötelező írja a Magyar Nemzet.

A szabályokat az egyes tartományok maguk alkotják, de megállapodtak többek között abban: a tanévet mindenütt meg kell kezdeni, a jövő évi érettségi nem kerülhet veszélybe, és folytatni kell az oktatás digitalizálását is.

A személyi távolságtartás sem kötelező, az alapvető higiéniai előírások betartása viszont igen.

Mindez az országrészenként különböző járványhelyzetet is figyelembe veszi. Németországban eddig sikerült keretek közé szorítani a Covid-19 terjedését; tízezer alatt van továbbra is a kórban elhunytak száma, miközben egyes, jóval kevésbé népes nyugat-európai országokban ennek a többszörösét teszik ki a vírusfertőzésben meghaltak. De a járvány egyes helyeken időről időre berobban. Most éppen egy bajor konzervgyárban, pár hete pedig egy észak-rajna-vesztfáliai húsfeldolgozóban, kelet-európai vendégmunkások körében derült fény tömeges fertőzésre.

Mivel a német oktatási rendszer sajátossága miatt a tanév másfél hónapra elnyújtva kezdődik meg a 16 szövetségi tartományban, az egyes országrészek egymástól is tanulhatnak. A kísérleti nyúl szerepét a kevéssé fertőzött Mecklenburg-Előpomeránia, illetve Hamburg játssza, ahol a héten százezrek térnek vissza az iskolapadokba – Európában elsőként. Előbbiben tartományi szinten nem kötelező az osztályteremben az arcmaszk, de viselhető, és egyes iskolákban hétfőn ingyen osztogatták, hogy ösztönözzék a használatát.

A német híradásokból az elmúlt hetekben kiderült:

számos tanár fél tantermi órát tartani, mert aggasztja a fertőzésveszély, ahogy egyébként sok szülőt is.

Számos helyütt az oktatókon kéthetente ingyenes vírustesztet végeznek, de a Német Tanárszövetség elnöke óriási káosztól tart: szerinte az iskolák felkészületlenek a helyzet kezelésére. Heinz-Peter Meidinger úgy véli, a tantermi és a távoktatást ötvöző hibrid rendszert lenne indokolt alkalmazni.h

Vitatják, lehet-e tüntetni

A németek 77 százaléka büntetné azokat, akik úgy vesznek részt rendezvényeken, hogy megszegik a járványügyi szabályokat, így a maszkviselési és a távolságtartási előírást – derült ki egy kedden ismertetett jelentésből. A leginkább a Zöldek, a legkevésbé a jobboldali Alternatíva Németországnak szimpatizánsai tartják ezt indokoltnak. A vitát az a szombati, berlini tüntetés élezte ki, amelyen mintegy húszezren demonstráltak a korlátozások ellen, nem tartva be azokat. Noha tüntetni alkotmányos jog, a megmozdulást az elit elítélte, Frank-Walter Steinmeier államfő a felelősséget hangsúlyozta. – Ha most nem vagyunk különösen elővigyázatosak, akkor sokak egészségét veszélybe sodorhatjuk – mondta. Betiltották viszont Berlinben a sztárszakácsból közszereplővé előlépett Attila Hildmann legújabb nagygyűlését. A török származású, magát ultrajobboldalinak nevező médiaszemélyiség többek között azt hirdeti: Adolf Hitler áldás volt Angela Merkel kancellárhoz képest, aki Hildmann szerint Bill Gates milliárdossal együtt népirtást készít elő a járvány ürügyén.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában