Járvány

2020.05.18. 17:16

Matolcsy György: sorsfordító év 2020, akárcsak 1956 volt

Akkor a szabadság, most a biztonság felé fordul az emberiség – véli Matolcsy György jegybankelnök, aki hétfőn megjelent írásában azt is hangsúlyozza, hogy a szabadság és a biztonság összetartozik.

A Növekedés.hu-n megjelent írásában Matolcsy György kifejti: mindkét évben szinte megállt a régi világ; 1956-ban a magyar forradalommal, illetve a szuezi válsággal elindult az a kettős folyamat, amelynek végén megszűnt a keleti szovjet birodalom, és felbomlottak a nyugati gyarmatbirodalmak.

2020-ban pedig a koronavírus szinte leállította a világot. A világ az élet biztonsága felé fordult, időlegesen feladta szabadságának egy részét, felértékeltük az egyének és közösségek biztonságát

- jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

A változás már azonosítható folyamatai közül kiemeli, hogy

felértékelődik a biztonság mint érték, és leértékelődik a szabadosság, a túlhajtott individualizmus.

Megerősödnek a közösségek, felértékelődik a védelmet nyújtó állam, a segítő közösségi összefogások, a közösségi önszabályozás.

Felértékelődik a munka, a biztonságos munkahely, a pénzügyi tartalék és a biztonságos befektetés, egyben rugalmassá válik a munkaerőpiac és a munka világa, ahol megerősödik az egyéni szabadság, mert egybeesik a biztonság új felfogásával – sorolta.

Visszanyeri és elnyeri régi értelmét az otthonom, a váram eredeti angol felfogása. A saját tágas, kertes és digitalizált otthon a legfontosabb családi céllá válik – fogalmazott Matolcsy.

Ugyancsak az azonosított folyamatok között említette az egészségügyi rendszer megújulását, az egészséges életmód, a megelőzés felértékelődésével. Az oktatásban a fő változás szerinte a kiscsoportos és a digitális oktatás általánossá válása.

A kisebbségek sajátos élethelyzetére építve minden országban biztonságukat megerősítő programok lépnek életbe – zárta írását a jegybankelnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában