egészség

2017.10.15. 19:03

Még sosem futottak ennyien a SPAR Maratonon

Csaknem 32 ezer jelentkezővel megdőlt a nevezési rekord.

Messze megdőlt az eddigi nevezési rekord a 32. SPAR Budapest Maraton Fesztivál – V4 futóhétvégén: a rendező Budapest Sportiroda (BSI) közlése szerint 31 920 futót regisztráltak, míg a korábbi csúcs 30 045 volt.

Így a legnépesebb magyarországi szabadidősport rendezvény zajlott szombaton és vasárnap, de rekord született a külföldi nevezők számában is azzal, hogy 81 országból 5400-an érkeztek Budapestre. A maratoni mezőny 40 százaléka külföldi volt, jöttek futók Új-Zélandról, Chiléből és Costa Ricából is. Magyarországról 1033 településről érkeztek jelentkezések, a legidősebb induló a 84 éves Kenyér Imre volt.

A fő versenyen, a vasárnapi maratonon Józsa Gábornak sikerült megvédenie elsőségét, negyedszerre szakította át elsőként a célszalagot, ezzel beérte az eddigi egyedüli négyszeres győztest, Rezessy Gergelyt.

A nőknél élete első felnőtt magyar bajnoki címét szerezte a pécsi Szabó Tünde, aki az ötszörös bajnok Staicu Simonát előzte meg. A 46 éves, olimpián is szerepelt Staicu már a verseny előtt bejelentette, hogy élete 40. maratonjával vasárnap búcsúzik el a versenyszerű maratonfutástól.

Szombaton a rövidebb távok versenyeire került sor a Városligetben, volt V4 váltó, családi futás, öt kilométeres minimaraton, 2,5 km-es Emmi maratonka sulifutam, 2,5 km-es gyaloglás, és megrendezték a fogyatékossággal élők 400 méteres esélyegyenlőségi futamát.

A 32. SPAR Budapest Maraton vasárnap 9.30 órakor rajtolt a Hősök teréről, a mezőnyt Szabó Tünde sportért felelős államtitkár indította útjára. A maratoni távot az Emberi Erőforrások Minisztériumának csapatai, ahogy 2012 óta mindig, idén is parasportolókkal közösen, váltóban teljesítették.

A minisztérium vezetői – amint arra a sportért felelős államtitkárság vasárnapi közleménye emlékeztet – „a versenyen való indulással biztatnak másokat is arra, hogy csatlakozzanak az Emmi minisztere és államtitkárai által elindított kezdeményezéshez, és a közös sportolással segítsék fogyatékos embertársaikat abban, hogy ők maguk is átélhessék a versenyzés és a sport nyújtotta örömöket”.

Borítókép: MTI Fotó: Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában