apostoli látogatás

2018.01.16. 06:06

Megérkezett Chilébe Ferenc pápa

A katolikus egyházfőt hétfőn, a főváros repülőterén Michelle Bachelet államfő, valamint három gyerek fogadta, akik virággal üdvözölték a vendéget.

Ferenc pápa hatodik latin-amerikai apostoli látogatásának ez az első állomása.

Ferenc pápa repülőgépe útban Chilébe átrepült szülőföldje, Argentína felett. A repülőgépről küldött jókívánságában anélkül, hogy közölte volna, mikor látogat el hazájába, arra kérte honfitársait, imádkozzanak érte. Pápaságának öt évvel ezelőtti kezdete óta ugyanis nem kereste fel Argentínát, ahol pedig nagyon sokan várják.

Az első latin-amerikai származású pápa látogatásán Chilében támogatásáról biztosítja majd az őslakosokat, és kísérletet tesz a helyi egyház tekintélyének helyreállítására, amelyet számos botrány tépázott meg.

Az egyházfő január 15. és 18. között lesz Chilében, ahol a főváros mellett meglátogatja Temuco déli várost és az ország északi részén fekvő Iquique várost is. Santiagóban kedden tartandó miséjére több mint félmillió résztvevőre számítanak. Hatnapos körútja érinti Perut is.

Ferenc pápának ez 22. külföldi útja azóta, hogy 2013 márciusában megválasztották a katolikus egyház vezetőjének.

Szombaton és vasárnap több templomot gyújtottak fel Chile-szerte ismeretlenek. Éppen ezért a chilei hatóságok 18 ezer rendőrt mozgósítottak a pápa védelmére, ezen kívül húsz repülőgép és hét drón is vigyázza majd biztonságát.

Borítófotó: Ferenc pápa egy képet mutat a sajtó képviselőinek a Rómából Chilébe tartó magánrepülőgépe fedélzetén 2018. január 15-én. A képen egy fiú a hátán cipeli a sírhoz testvére holttestét a Nagaszakit ért atomtámadás után. A katolikus egyházfő az atomfegyverek leszerelését sürgette a chilei és perui állomásból álló egyhetes dél-amerikai útja kezdetén. (MTI/EPA/Reuters pool/Alessandro Bianchi)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában