Ország-világ

2020.11.23. 18:24

Megjöttek a részletek az idősek vásárlási idősávjáról

A jogszabály a kihirdetést követő napon lép életbe, vagyis kedden már alkalmazni kell.

Forrás: Shutterstock

Fotó: flashkin

Hétfő délután megjelent az idősek vásárlási idősávjáról szóló kormányrendelet. A jogszabály a kihirdetést követő napon lép életbe, vagyis kedden már alkalmazni kell.

A rendelet értelmében a 65 évnél idősebbek – saját és családjuk érdekében –

  • az élelmiszerüzleteket,
  • a drogériákat
  • és a gyógyszertárakat
  • hétfőtől péntekig 9 és 11 óra között, szombaton és vasárnap 8 és 10 óra között kereshetik fel. Ekkor – vagyis a védett vásárlási idősávban – a nyugdíjasokon kívül csak az ott dolgozók tartózkodhatnak az üzletekben. Fontos ugyanakkor, hogy az idősek máskor, a nap más szakaszaiban is szabadon felkereshetik az élelmiszerüzleteket, a drogériákat és a gyógyszertárakat.

    Az intézkedést hétfő délelőtt jelentette be Orbán Viktor. A kormányfő akkor úgy fogalmazott: a járvány statisztikáiból világosan látszik, hogy a legveszélyeztetettebb korosztály továbbra is a szüleink és a nagyszüleink korosztálya. Őket kell elsősorban védenünk. – Vigyázzunk rájuk, vigyázzunk egymásra! – mondta a miniszterelnök.

    Borítókép: illusztráció

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában