Felcsendült a Himnusz

2018.05.08. 10:58

Megkezdődött az Országgyűlés alakuló ülése

Az ülést Áder János köztársasági elnök nyitotta meg kedden.

Forrás: mti

Az államfő köszöntötte az országgyűlési képviselőket és a 12 nemzetiségi szószólót, valamint bejelentette a megbízólevelek átvételét. A jelenlévők ezután közösen elénekelték a Himnuszt.

Áder János korelnöknek kérte fel Turi-Kovács Bélát, akinek átadta az ülés vezetését.

Az Országházba fokozott biztonsági ellenőrzés mellett léphettek be a meghívottak és az újságírók.

A Fidesz képviselői az ülés kezdete előtt Orbán Viktor körül még külön is felsorakoztak egy csoportképre.A jelenetről készült felvételt a kormányfő a Facebook-oldalán osztotta meg. Az anyagot a posztban felvezető szövegbe azt írta, hogy „Kétharmad a három harmadért!”

Az újonnan megválasztott képviselők valamennyien az Országház főlépcsőjén mentek be az épületbe. Az Origo helyszíni tudósítása szerint miközben bent, az épületben zajlik az ülés, a Parlament előtt tüntetnek. A tüntetőket egészen a lépcsőig engedték a rendőrök, ott viszont sorfalt állnak előttük.

Az alakuló ülésen Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke arról beszélt, hogy a választási szervek magas színvonalú és hatékony munkájának köszönhetően az országgyűlési képviselők 2018. évi általános választását eredményesen, a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően, törvényesen bonyolították le.

Mint hozzátette: a választási résztvevők számára ismert és kiszámítható jogszabályi környezetben zajlott a 2018-as választás, hiszen nem volt komoly törvényi módosítás az elmúlt években. Hozzátette: a delegálások folytán 30 fősre nőtt NVB rendkívüli mennyiségű munkát végzett el, a választás kitűzésétől, január 11-től május 4-ig 41 ülést tartott, a választási eljárással összefüggésben 942 határozatot hozott és 4 iránymutatás bocsátott ki.

Az NBV elnöke összefoglalta azokat a területeteket, amelyekben törvénymódosítást tart szükségesnek. Javasolta többek között, hogy változtassanak az átjelentkezéssel szavazók fogadásának részletszabályain, hogy a választópolgárok sorban állása elkerülhető legyen, valamint ismét felvetette a többes ajánlás intézményének felülvizsgálatát.

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke többek között arról beszélt, hogy az ajánlások rendszerén finomítani kell, mert nem tudják kiszűrni a csalásokat az ajánlóíveken. A sorban állásokról annyit mondott: a legzsúfoltabb szavazóhelyiségekben 10-12 ezren szavaztak, ezen pedig változtatni kell.

A 199 fős parlamentben a Fidesz-KDNP 133, a Jobbik 26, az MSZP-Párbeszéd 20, a Demokratikus Koalíció 9, az LMP 8, az Együtt 1 mandátumot szerzett, további 1 képviselő függetlenként dolgozik és ugyancsak 1 képviselője lesz a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, az országgyűlési választásokon győztes Fidesz-KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltje (b2), Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, miniszterelnök-helyettes (j), Trócsányi László igazságügyi miniszter (b) és Lázár János, a Fidesz országgyűlési képviselője (b3) az Országgyűlés alakuló ülésén az Országházban 2018. május 8-án

MTI Fotó: Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában