boko haram

2020.03.24. 15:11

Megtámadtak egy katonai konvojt Nigériában, legalább 70-en meghaltak

Fegyveresek támadtak egy katonai konvojra Nigéria északkeleti részén, Borno államában, legalább 70 katonát megöltek, többeket elhurcoltak – közölték kedden nigériai katonai források. A konvoj egyes hírek szerint fegyvereket szállított, ezért támadták meg.

Bornóban gyakoriak az Iszlám Állam regionális ágának tekintett Nyugat-afrikai Iszlám Szervezet (ISWAP) által elkövetett támadások. A szervezet fegyveresei februárban legalább 30 embert, többségükben civileket gyilkoltak meg a Maiduguri és Damaturu városokat összekötő főúton.

Nigéria muszlim többségű északi területén 2009-ben kezdett harcot a szélsőséges iszlamista Boko Haram szervezet egy „iszlám kalifátus” megteremtéséért. A hatóságoknak nem sikerült megfékezniük sem a Boko Haramot, sem a belőle időközben kivált kisebb terroristacsoportot, az ISWAP-ot.

Borno állam északkeleti része, amely közel fekszik a Csád-tóhoz, kis szigetekkel és mocsarakkal tarkított, kiterjedt, katonailag nehezen ellenőrizhető terület, ahol szélsőségesek búvóhelyei, kiképzőtáborai is találhatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában