Augusztus 20.

2020.08.05. 11:22

Megtartják a szentmisét a Szent István-bazilikában, a Szent Jobb-körmenet elmarad

Megtartják a szentmisét augusztus 20-án a budapesti Szent István-bazilikában; a Szent Jobb-körmenet helyett ereklyés áldást kapnak a hívek – közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szerdán az MTI-vel.

A hagyományosan a bazilika előtti téren, több tízezer zarándok részvételével megtartott szertartást idén a koronavírus-fertőzés elleni hatósági korlátozások miatt a bazilikában, szigorú egészségügyi szabályok betartása mellett rendezik meg, és azon csak meghívottak vehetnek részt.

A délután 5 órakor kezdődő szertartást Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezeti, a homíliát Kovács Gergely gyulafehérvári érsek mondja

- írták. A szentmisét a Duna Televízió és a Magyar Katolikus Rádió élőben közvetíti.

A mise után szokásos Szent Jobb-körmenet helyett – ugyancsak a bazilikában – a magyar nemzetért könyörgő liturgiát tartanak.

Utána a bíboros a Szent Jobb-ereklyével áldást ad a templomban lévőkre és mindazokra, akik a televízión vagy a rádión keresztül kapcsolódnak be az ünnepbe – olvasható a közleményben.

A Szent Jobb a szokott módon, 10 és 13 óra között látogatható a bazilikában – tették hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában