Ország-világ

2020.06.30. 20:15

Menczer: kiemelten fontos, hogy minél többen vegyünk részt a nemzeti konzultációban

A kormány rendszeresen kikéri a magyar emberek véleményét sorsfordító kérdésekkel kapcsolatban, így történik ez most is – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Budapest, 2020. március 11. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelõs államtitkára az Országgyûlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén, az Országházban 2020. március 11-én. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány egyetértési pontokat akar létrehozni, és ehhez látni kell, hogy a magyar emberek mit gondolnak a vírus elleni védekezésről, mivel értenek egyet, mit támogatnak.

Menczer Tamás emlékeztetett: egész Európa kiszolgáltatott volt a védőfelszerelésekkel kapcsolatban, mindenki Kínában állt sorban. Több nyugati országban nem volt elég lélegeztetőgép, így az orvosoknak kellett eldönteniük, kinek jut, és kinek nem, ki élhet, és kinek kell meghalnia. Ezt Magyarország mindenképpen el akarta kerülni. A lélegeztetőgépekért elképesztő verseny folyt, ebben a versenyben Magyarország helyt állt.

Az államtitkár szerint a baloldalnak valójában nem a lélegeztetőgépek, nem az emberélet megmentése a fontos, hanem a hatalom megszerzése, hiszen bár korábban rengetegszer követelte a lélegeztetőgépek vásárlását, most támadja a beszerzést.

„Ez szerintem a rendszerváltás óta zajló magyar politika egyik legembertelenebb, ha nem a legembertelenebb, legaljasabb akciója”

- mondta Menczer Tamás.

Az operatív törzs és a kormány álláspontja az, hogy Magyarország nem kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe életmentő berendezéssel kapcsolatban. Ebben nyújt segítséget az egészségügyi berendezéseket gyártó váci cég, a Celitron, amely jelezte, hogy náluk megvan a szükséges tudás és kapacitás is arra, hogy lélegeztetőgépet gyártsanak. Húsvétkor kezdődött a közös munka, két hónap után felállt a cég lélegeztetőgép-gyártó kapacitása – fűzte hozzá.

A Celitron a világ egyik legjobb lélegeztetőgépét, a Panther-5 típusút gyártja, amely invazív és non-invazív lélegeztetésre, illetve külső párásító berendezés használatával magas áramlású oxigénterápiára is alkalmas. Az intenzív terápiás szakma által megkövetelt modern lélegeztetési módokon üzemeltethető, a lélegeztetéshez kapcsolódó paramétereket kiterjedten monitorozza, és diagnosztikai képességekkel is rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy olyan világszínvonalú lélegeztetőgépet gyártanak Vácon, amely járványidőszakban, valamint a mindennapos intenzív ellátás során egyaránt használható – ismertette az államtitkár.

A nemzeti konzultáció negyedik kérdése vonatkozik a hazai gyártókapacitások létrehozására, így, ha ennek fontosságával a magyar emberek egyetértenek, akkor támogassák a kormányt – hangsúlyozta Menczer Tamás, hozzátéve, hogy

újabb harcok előtt állunk, hiszen a vírus nem múlt el, vakcina továbbra sincs, a járványügyi készültséget fenn kell tartani, valamint a „Soros-kommandó” és a hazai baloldal politikai támadásai is folytatódnak.

Kiemelten fontos tehát, hogy minél többen mondják el a véleményüket, vegyenek részt a nemzeti konzultációban.

Farkas Örs: a koronavírus-járvány elleni védekezés közös siker

A kormányzat a párbeszéd keretében arra kíváncsi, hogy a járvány esetleges második hulláma esetén milyen intézkedéseket támogatnak a magyar emberek – hangsúlyozta Farkas Örs.

Úgy vélekedett, hogy

a koronavírus-járvány elleni védekezésben Magyarország győzelmet aratott, ami közös siker.

Ehhez a kormány döntései mellett szükség volt arra is, hogy a magyar emberek fegyelmezetten vettek részt a védekezésben – tette hozzá.

Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy „nem dőlhetünk hátra”, mert a szakértők szerint jöhet a második hulláma a járványnak.

Ez azt jelenti – folytatta -, eljött az ideje, hogy a kormányzat párbeszédet folytasson a lakossággal a lehetséges intézkedésekről.

Például arról, hogy a magyar emberek mennyire értenek egyet az idősotthonok védelmének megerősítésével, vagy a hazai védőfelszerelés-gyártási kapacitások növelésével – mondta.

A konzultáció ezen kívül gazdasági kérdéseket is tartalmaz, mert az emberéletek védelme mellett a munkahelyteremtés is fontos szempont – fogalmaz a videóban Farkas Örs.

Borítókép: Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén, az Országházban 2020. március 11-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában