Ország-világ

2021.04.02. 13:28

Miért tüntetik el koronavírusban meghalt politikusuk bejegyzéseit Gyurcsányék?

Mint ismert, Penz András azután halt meg, hogy pártja kommunikációját követve visszautasította a kínai vakcinát.

Budapest, 2020. szeptember 21. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetõje felszólal Orbán Viktor miniszterelnök napirend elõtti felszólalásával kapcsolatban az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. szeptember 21-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Az Origo azt szerette volna megtudni Gyurcsány Ferencéktől, hogy miért törölték le a szóban forgó tartalmakat meghalt képviselőjük Facebook-oldaláról, illetve hogy ezek után is folytatják-e a vakcinák elleni kampányukat. Cikkük megjelenéséig nem kaptak választ, így nem derült ki, hogy a DK leáll-e az oltóanyagok elleni hangulatkeltéssel, továbbá az is rejtély marad, miért takarították el politikusuk korábbi, a párt számára kellemetlenné vált üzeneteit.

Összehangolt hergelés

Mint ismert, Gyurcsány Ferenc pártja az első pillanattól kezdve bizonytalanságot próbált kelteni a vakcinák körül, a Krekó Péter baloldali elemző által elmondott elvek alapján. Vagyis: úgy gondolták, ha bizonytalanságot keltenek a vakcinák körül, akkor az árt az Orbán-kormánynak.

Ezért többek között online konzultációt indítottak az orosz és a kínai vakcina ellen, sőt, utóbbit egyenesen be akarták tiltani. A pártközpont mellett politikusaik is alaposan kivették a részüket a Sinopharm elleni kampányból.

Arató Gergely frakcióvezető-helyettes januári sajtótájékoztatóján „az oltási hajlandóságra rendkívül káros kínaivakcina-kampány” befejezésére szólította fel a kormányt. Később egyenesen úgy fogalmazott, hogy a keleti oltóanyagot „rá akarják tukmálni” a magyar emberekre.

Penz András
Fotó: Facebook / magyarnemzet.hu

Gyurcsány Ferenc pártelnök kísérleti nyúlként jellemezte a magyarokat, amikor februárban szóba hozta Oroszországot és Kínát. Véleménye nem sokat változott a kérdésben, március közepén arról posztolt, hogy továbbra sem támogatja a kínai és orosz oltóanyagot.

Komáromi Zoltán egészségügyi szakpolitikus egy televíziós műsorban a kínai oltásra utalva kijelentette, hogy egyes vakcináknál még a betegség is jobb.

Szaniszló Sándor pestszentlőrinci polgármester egy posztban dicsekedve bejelentette, hogy a kerületből elszállítják a felhasználatlan kínai vakcinákat, mert a helyieknek nem kell – aztán gyorsan kiderült, hogy nem is tudtak róla.

Nem adatta be magának a vakcinát

Ennek azért van jelentősége, mert sajtóhírek szerint Penz András februárban visszautasította a kínai vakcinát, pedig lehetősége lett volna az oltásra. Ahogy beszámoltunk róla, a politikus követve pártja kommunikációs irányvonalát, közösségi oldalán több oltásellenes tartalmat is közzétett. Januárban megosztotta a DK kínai vakcina alkalmazása ellen indított petícióját, annak aláírására buzdítva ismerőseit. Februári bejegyzésében is azt sugalmazta, hogy gond lehet a keleti vakcinákkal, majd ismételten az oltásellenes petíciót népszerűsítette.

Vele szemben felesége elfogadta, és beadatta magának a kínai oltóanyagot, aminek következtében sikerült elkerülnie a súlyos lefolyású betegséget. Mint ismert, Penz András március 26-án hajnalban halt meg, miután koronavírus-fertőzéssel kórházba került. A politikus a DK választókerületi elnöke, Pest megyei és kistarcsai önkormányzati képviselője, a DK felügyelőbizottságának tagja, az Országos Tanács tagja és a párt gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője volt.

A képviselő március 20-án közösségi oldalán tudatta, hogy pozitív lett a vírustesztje, négy nappal később pedig arról adott tájékoztatást, hogy az Uzsoki Utcai Kórház koronavírusos betegeket ellátó osztályára került. Egy másik márciusi bejegyzéséből pedig kiderült, hogy nem oltotta be magát. Ezeket is eltávolították az oldaláról.

Borítóképünkön Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában