Jelentés

2019.09.20. 07:16

Multinacionális vállalatok húznak hasznot a dél-szudáni konfliktusból

Aktívan részt vesz Dél-Szudán tönkretételében az országban működő legnagyobb multinacionális olajvállalat, a Dar Petroleum, illetve más nemzetközi szereplők – hívta fel a figyelmet csütörtökön közzétett jelentésében az afrikai jogsértések feltárására létrehozott, The Sentry nevű oknyomozó csoport.

A washingtoni székhelyű szervezet, amelynek egyik alapítója George Clooney amerikai színész, arra a megállapításra jutott, hogy

a Dar Petroleum közvetlen támogatást nyújtott fegyveres csoportoknak Dél-Szudánban, illetve kormányzati tisztségviselőket is bőkezűen lefizetett, miközben több százezer ember vesztette életét az ország brutális polgárháborújában.

A jelentés feltárja, hogyan köthető több nemzetközi szereplő – természetes személyek és vállalatok – a fegyveres atrocitásokhoz és a korrupcióhoz.

Dél-Szudánban tavaly zárt le békemegállapodás egy öt évig húzódó véres polgárháborút. Az ország meghatározó mértékben függ az olajipartól, és a Dar Petroleum az egyik legfontosabb vállalata, amely a kínai China National Petroleum Corporation, a malajziai Petronas, a kínai Sinopec, az egyiptomi székhelyű, de magántulajdonban álló SSTO, illetve a dél-szudáni állami Nile Petroleum konzorciuma.

A polgárháború idején az ország olajfúró létesítményeinek többsége nem működött, de a Dar Petroleum folytatni tudta a kitermelést.

A The Sentry jelentése szerint emailek bizonyítják, hogy a dél-szudáni kormány közvetlenül utasította az olajvállalatot arra, hogy szállítson gázolajat a súlyos atrocitásokat elkövető milíciáknak.

George Clooney Londonban tartott sajtótájékoztatót a jelentés közzététele alkalmából. A színész felszólította az Egyesült Államokat és az Európai Uniót, hogy új és szigorúbb szankciókkal sújtsa mindazokat, akiknek köze van az ügyhöz. „Nem tudom, képesek lennének-e véget vetni ennek, de annyi bizonyos, hogy jelentősen meg tudnák nehezíteni a dolgukat” – mondta Clooney.

Kiemelte, hogy a dél-szudáni konfliktusból hasznot húzó nemzetközi szereplők, köztük

„kínai és malajziai olajipari óriásvállalatok, brit iparmágnások és amerikai üzletemberek támogatása nélkül nem történhettek volna meg az atrocitások ilyen kiterjedt mértékben”.

A jelentés több olyan példát is bemutat, amelyből világossá válik, hogy multinacionális vállalatok és személyek a dél-szudáni kormánnyal és hadsereggel összejátszva profitáltak a fegyveres konfliktusból, és hozzájárultak az ország pusztításához. Egy esetben például egy kínai befektetők és a dél-szudáni elnök lánya által alapított közös cég nyert el több állami bányászengedélyt az országban, majd pár héttel később az érintett területen a hadsereg több ezer embert űzött el az otthonából.

Csaknem az összes bizonyított vagy állítólagos dél-szudáni korrupciós ügyben érintett volt valamilyen nemzetközi vállalat, multinacionális bank vagy külföldi kormány

- állította a The Sentry jelentésében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában