Pusztító harcok

2018.05.21. 07:00

„Nincs olyan család, ahol ne lenne legalább egy halott” – filmet vetít a Duna TV Szíriáról

A Közel-Keleten élő keresztények helyzetét mutatja be az Övék a mennyek országa című dokumentumfilm-sorozat, amelynek harmadik, Szíriáról szóló része május 21-én, pünkösd hétfőn este látható a Duna Televízióban.

Forrás: MTI / EPA

Fotó: Mohamed Badra

A filmet készítő Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek főszerkesztője az MTI-nek elmondta: sorozatukban a közel-keleti keresztényekről és a keresztényüldözésről készítenek dokumentumfilmeket. Korábban Irakban, Egyiptomban, Jordániában ezúttal pedig Szíriában forgattak.

A legveszélyesebb vállalkozás a mostani, szíriai volt, mert ott még mindig háború dúl

- mondta, kiemelve, hogy az elkészült dokumentumfilm különleges alkotás, hiszen nehéz kijutni Szíriába, komoly biztonsági intézkedéseket kell vállalni azért, hogy forgathassanak, és kevés olyan film születik ma a világban, amely kimondottan a bombázások és romok között élő keresztényeknek mint vallási kisebbségnek az életét mutatja be.

A kiutazó csapat tagja volt Hölvényi György európai parlamenti képviselő, Böjte Csaba ferences és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes. A film hat nap alatt, feszített tempóban, háborús körülmények között készült, operatőre Marossy Géza.

A forgatócsoport Aleppóban, Homszban, Maalulában és Damaszkuszban járt, azokon a helyeken, ahol a legnagyobb mértékű pusztítás történt a II. világháború óta. Nincs olyan család ahol ne lenne legalább egy halott.

A filmben megszólalnak a keresztény vezetők mellett azok is, akik vállalják, hogy minden fenyegetettség ellenére nem hajlandók elhagyni azt a földet, ami a hazájuk és a kereszténység bölcsője, és ahol a Biblia tanúsága szerint megtörtént Szent Pál megtérése. Az ottani ferencesek mind a mai napig őrzik a „damaszkuszi út” egy darabját templomukban. Az európai keresztény kultúra számára fontos, hogy a közel-keleti kereszténység megmaradjon, hiszen ez olyan, mint egy fa, amelynek ha a gyökere elszárad, akkor maga a fa is meghal – fogalmazott Siklósi Beatrix.

Valamennyi megszólaló egybehangzóan állítja: a legfontosabb az ott lakók számára a biztonság, a lakhatás, a munka és az oktatás. A stábnak sikerült exkluzív interjút készítenie a szír főmuftival is.

Siklósi Beatrix kiemelte: a dokumentumfilmben nyilatkozók azt is elmondják, hogy az országuk elleni támadás egy gerjesztett konfliktus, és nekik ehhez a háborúhoz semmi közük, nem akarják, és nem is értik.

Hangsúlyozta: ezeknek az embereknek nagy szükségük van arra, hogy a világban tudjanak a létezésükről.

„Az együttérzés, a velük való szolidaritás, túl a pénzügyi segítségen, számukra az életet jelenti”

– fogalmazott.

Siklósi Beatrix elmondta azt is, hogy a magyar segítség folyamatosan jelen van Szíriában, az adományokból Aleppóban iskola épül. Homszban is az újjáépítésben veszünk részt. A filmben megszólalnak olyan keresztény családok is, akik magyar pénzből újjáépülő lakásokban élhetnek – tette hozzá.

A Szíriában forgatott mozi a sorozat harmadik része. Az 52 perces dokumentumfilm május 21-én, pünkösd hétfőn este 22 órakor látható a Duna Televízióban.

Borítókép: 2018. május 16-án közreadott kép szíriai gyerekekről egy elhagyott iskolaépület udvarán,

Aleppó kormányzóság nyugati Atarib városánál május 14-én. Forrás: MTI/EPA/Mohamed Badra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában