kozma atya

2019.02.27. 12:13

Nyolc éve segít Szíriában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Vásároltak egy mobilklinikát, amely alapvető egészségügyi szolgáltatásokat nyújt a vidéki településeken is.

Budapest, 2018. szeptember 11. Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke és Beer Miklós váci megyéspüspök a Horizont Global Kft. által épített adományház házszentelõ és kulcsátadó ünnepségén a fõváros XXII. kerületében 2018. szeptember 11-én. MTI Fotó: Mónus Márton

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Nyolc éve segít Szíriában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Agnes Mariam de la Croix nővér segítségével, aki Aleppóban a máltaiak által felújított és kibővített kórház működtetője – mondta Kozma Imre atya, a szeretetszolgálat alapító elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.

Agnes Mariam de la Croix karmelita szerzetes, aki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat meghívásra érkezett az országba, a műsorban kijelentette, a helyi közösség nagyon hálás a szeretetszolgálatnak, hogy munkájukkal a szír népnek valódi, fontos segítséget biztosítanak.

Elmondta: a szeretetszolgálat a gyerekek segítésével kezdte munkáját. Ennek részeként többek között

arra törekedtek, hogy a kiskorú lányokat ne kényszerítsék házasságba az Iszlám Állam ideológiájának megfelelve.

A projekt sikere után az egészségügyi segítségnyújtásra koncentráltak Aleppóban és környékén, amely terület több mint három évig a szélsőséges szervezet ellenőrzése alatt állt.

Vásároltak egy mobilklinikát is, amely alapvető egészségügyi szolgáltatásokat nyújt a vidéki településeken is – fűzte hozzá.

A karmeliták kolostora kilencven kilométerre van Damaszkusztól, onnan indulva egész Szíriában segítenek, megkülönböztetés nélkül a leginkább rászorulóknak – hangsúlyozta Agnes Mariam de la Croix.

Borítókép: illusztráció: Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke és Beer Miklós váci megyéspüspök a Horizont Global Kft. által épített adományház házszentelő és kulcsátadó ünnepségén a főváros XXII. kerületében 2018. szeptember 11-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában