kritika

2020.01.21. 20:49

Pakisztán megtiltotta egy erkölcsrendészetet bíráló film bemutatását

A film előzetesét, amely az istenkáromlás elleni törvénnyel való visszaélést mutatta be, el kellett távolítani a YouTube videomegosztó oldalról iszlamista csoportok tiltakozása miatt.

A pakisztáni hatóságok kedden megtiltották egy erkölcsrendészetet és társadalmi intoleranciát bíráló film bemutatását a Tahrik-i-Labbaik (TLP) radikális iszlamista párt nyomására.

A Zindgi Tamasa (Élet cirkusza) című filmes alkotást korábban már jóváhagyta a pakisztáni cenzori hatóság, s elvileg január 24-én be is mutatták volna, ha a TLP nem avatkozik közbe. A radikális iszlamisták a film betiltását követelték a kormányzattól, és tüntetést jelentettek be szerdára.

„A filmet február 3-án ismét megvizsgálják” – közölte a pandzsábi tartományi kormányzat, amely szerint a döntést különböző csoportok éles bírálatai miatt hozták meg.

„A film istenkáromló, egyáltalán nem szabadna bemutatni” – hangoztatta Pir Zubair Kasuri, a TLP szóvivője.

A filmet készítő Szarmad Hószat a Twitter közösségi portálon arra panaszkodott, hogy tucatnyi fenyegető telefonhívást kapott az alkotása miatt. Ugyanakkor több ezren támogatták Hószatot, aki ügyével a miniszterelnökhöz fordult.

Októberben a film előzetesét, amely az istenkáromlás elleni törvénnyel való visszaélést mutatta be, el kellett távolítani a YouTube videomegosztó oldalról iszlamista csoportok tiltakozása miatt.

Január 17-én fejenként 55 éves börtönbüntetésre ítélte egy pakisztáni bíróság a Tahrik-i-Labbaik 86 tagját, akik erőszakos megmozdulásokban vettek részt 2018-ban egy istenkáromlással vádolt keresztény nő felmentése miatt. Őket rendbontással és több rendbeli testi sértés elkövetésével vádolták.

Az akkori tüntetéseket azt követően indították országszerte, hogy a pakisztáni legfelsőbb bíróság eltörölte az Ászija Bibi nevű keresztény nő ellen 2009-ben meghozott halálos ítéletet. Tette ezt arra hivatkozva, hogy az évek óta fogva tartott nő ellen végül is nem volt elegendő bizonyíték.

A nőt azzal vádolták, hogy tiszteletlenül beszélt Mohamed prófétáról, de ő mindvégig tagadta a vádakat.

A radikális iszlamisták útlezárásokkal és autógumik égetésével tiltakoztak a legfelsőbb bíróság döntése ellen. A feldühödött tüntetők miatt a hatóságok nem tudták ténylegesen szabadon bocsátani a felmentett Ászija Bibit, aki végül Kanadába távozott a rokonaihoz.

Pakisztánban az istenkáromlást, az iszlám megsértését szankcionáló törvények alapján akár halálbüntetés is kiszabható.

Gyakran már az istenkáromlás vádja elegendő ahhoz, hogy tömeges megmozdulások alakuljanak ki az országban, még olyan esetekben is, amikor a bíróság felmenti a vádlottat. Az ilyen gyanúba keveredett emberek akár muszlim önbíráskodó csoportok áldozataivá is válhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában