mindössze hárman támogatják

2020.10.04. 15:46

Pénzbüntetést kapott a momentumos polgármester

Állítólag 10 százalékos fizetéscsökkentéssel sújtották Balogh Csaba momentumos polgármestert Gödön, miután lezárult a második fegyelmi is ellene.

A Magyar Nemzet cikke azért fogalmaz feltételesen, mert a fegyelmi lezárultáról és a fegyelmi mértékéről semmilyen hivatalos információt nem lehet találni. Jó eséllyel, joggal feltételezhető azonban, hogy ez történt, mivel Hlavács Judit önkormányzati képviselő Göd Hangja nevű blogján erről ír. A gödi önkormányzati testületben kétharmados többséggel szemben kisebbségbe szorult Balogh Csabát mindössze hárman támogatják, köztük saját felesége, aki szintén képviselő, valamint Hlavács Judit. Ő blogja 43. számú bejegyzésében a legutóbbi – szeptember 30-i – testületi ülésen történteket kritizálja, szerinte ugyanis ott törvényt és szabályt sértettek.

„A játszótér-kérdés megvitatása zárt ülésen – a zárt ülésről való szavazás nélkül pláne – szintén sérti az mötv-t és az SZMSZ-t is. Ez különösen azoktól furcsa eljárás, akik már

kétszer felfüggesztették a polgármestert, most pedig 6 hónapra 10%-kal csökkentették a tiszteletdíját,

és érvelésükben ülésvezetési jogászkodásnál súlyosabb vádakat nem sikerült felvonultatniuk, cirka 4 milliót »érő« ügyvédi segítséggel sem” – írja egyebek mellett a kisebbségbe szorult frakciótag a világhálón. Hlavács egyébként azért berzenkedik a bejegyzésében a kétharmados többség ellen, mert szerinte azzal, hogy a Covid-19 járványra való hivatkozással, megelőzés céljából kirekesztették a hallgatóságot a testületi ülésről, megszegték az ülések rendjéről is rendelkező, vonatkozó törvényt és saját szervezeti és működési szabályzatukat. A képviselő asszony vélhetően elfelejtette azt, hogy a járványügyi szabályok felülírják például az SZMSZ egyes szabályait is, így amennyiben a testület megszavazza, hozhatnak megszorító intézkedéseket, például a másfél méteres védőtávolság betartatása érdekében, s akár a hallgatóság kizárásáról is dönthetnek.

Ehhez a döntéshez persze az is kellett, hogy a legutóbbi ülést ne az ellenzéke által emberileg és szakmailag alkalmatlannak minősített Balogh Csaba polgármester vezesse.

Ő és felesége karanténba vonult

„Mivel Vajda Viktória lebetegedett és a tesztjének eredményét várjuk jelenleg, így a héten mindketten otthonról dolgozunk. A testületi ülést Fülöp Zoltán vezeti majd, akivel egyeztettünk a teendőkről. Bízunk benne, hogy a többi képviselőt és kollégáinkat így meg tudjuk óvni a fertőzéstől.” – írja a másodszor is fegyelmivel sújtott momentumos polgármester a Facebook-oldalán. Balogh kihasználva a karantént az Instagrammal kezdett ismerkedni, hogy ezzel a felülettel is bővítse a momentumos politikusok számára annyira kedvelt internetes politizáló terét.

Még szeptember elején fegyelmi eljárásban megkapta élete első megrovását Balogh Csaba, Göd város momentumos polgármestere. A politizálást egyéni és pártérdekek mentén űző, ellenzéke szerint kompromisszumképtelen Balogh maga közölte ezt a Facebook-oldalán, ahol a bejegyzése szerint nevetséges ülésről és még nevetségesebb, sőt – a polgármester nézete szerint – törvénysértésről számolt be. A megrovást megtámadja a bíróságon – tette hozzá Balogh.

A második fegyelmi megállapításait azonban már Göd város hivatalos internetes oldalán olvashatjuk, ugyanis két jogi szakvéleményt is közöltek, amelyekben pontosan felsorolják Balogh szabálytalan tetteit.

A honlapra október 1-én felrakott szakvélemények szerint a polgármester sorozatosan törvényeket, előírásokat, szabályzatokat szegett meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában