merénylet

2021.10.15. 13:03

Pokolgép robbant egy dél-afganisztáni mecsetben

Hivatalos források szerint legalább heten meghaltak és tizenhárman megsebesültek.

Legalább heten meghaltak és tizenhárman megsebesültek a dél-afganisztáni Kandahár egyik síita mecsetében végrehajtott pokolgépes merényletben pénteken – közölték afgán hivatalos források.

Bilál Karimi, a tálibok egyik szóvivője azt mondta, vizsgálatot indítottak, részleteket azonban nem közölt, a támadás elkövetőjeként pedig eddig egyetlen csoport sem jelentkezett.

Helyszíni beszámolók szerint a tálibok felhívást intéztek a lakosokhoz, adjanak vért a sebesülteknek.

A merénylet a pénteki – hagyományosan közösségben tartott – ima idején történt, több sebesült állapota válságos, így a halálos áldozatok száma vélhetően emelkedni fog.

Egy héttel ezelőtt az észak-afganisztáni Kunduz egyik síita mecsetében követtek el robbantásos merényletet, a támadásnak, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet vállalt magára, mintegy 50 halálos áldozata volt.

Az augusztus közepén hatalomra került tálibokkal is szembenálló terrorszervezet a síitákat hitehagyottaknak tekinti, és rendszeresen követ el ellenük robbantásos merényleteket Afganisztánban és más muszlim országokban is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában