nemzetépítés

2018.08.19. 17:33

Potápi: a kormánynak minden magyar fontos, éljen bárhol a világon

A magyar kormány számára minden magyar fontos, éljen akár Magyarországon, akár a Kárpát-medencében vagy a diaszpórában – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban megrendezett Magyarok Országos Gyűlésén.

Potápi Árpád János kiemelte: a 15 milliós magyarságból 10 millióan élnek Magyarországon, nagyjából 2-3 millióan a Kárpát-medence egyéb országaiban, és hozzávetőlegesen 2,5 millióan a diaszpórában.

„Senkiről sem mondunk le, és mindenkire számítunk” – hangoztatta.

Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a nemzetpolitikai intézkedéseknek köszönhetően egyre többen vállalják a magyarságukat és csatlakoznak a magyar nemzethez. Fontosnak nevezte, hogy „megőrizzük és ápoljuk hagyományainkat, hogy büszkék legyünk származásunkra, magyarságunkra, és őseinkre. Ugyanakkor felelősségünk, hogy mindazt, amit megőriztünk, gyermekeinknek és unokáinknak is továbbadjuk” – fogalmazott.

Kiemelte, hogy az elmúlt években sikerült megteremteni a magyar nemzet közjogi egységét, amit a nemzetpolitika új korszaka, a nemzetépítésé követ. „Együtt közösen elérhetjük, hogy a 21. század a gyarapodásnak, a nemzeti büszkeségnek, a nemzet megerősödésének évszázada legyen” – tette hozzá.

Nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a kapcsán az államtitkár felhívta a figyelmet: „nem szabad elfelejtenünk, hogy Magyarország mind a múltban, mind a jelenben egy többnemzetiségű ország”.

Minden siker, amelyet az ország az elmúlt ezerszáz évben elért, az itt élő nemzetiségeknek is köszönhető, éppen ezért a magyar kormány mindig is minden segítséget megad nekik ahhoz, hogy kultúrájukat, őseik hagyományait és nyelvüket tovább tudják adni a későbbi nemzedékeknek – jelentette ki.

A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: bárhol is élnek magyarok a nagyvilágban, számunkra augusztus 20-a, a magyar állam születésének napja, március 15-e és október 23-a mind olyan ünnep, amely alkalmat ad a nemzeti összefogás megerősítésére.

Augusztus 20-át kiemelkedő jelentőségűnek nevezte, hiszen mint mondta, „nemcsak állami és nemzeti ünnep, hanem a magyar folklórban gyökeredzik, amelyhez erősen kötődik a magyarság. Talán az egyetlen olyan nemzeti ünnepünk, amelyet tömegek ünnepelnek” – fogalmazott.

Vukics Ferenc, a Magyarok Országos Gyűlésének főszervezője elmondta, a hatodik alkalommal megszervezett találkozóra mintegy 1200 önkéntes „építette fel a rendezvényt”, megvalósításban pedig 841 szervezet képviseltette magát. Hangsúlyozta, hogy a magyaroknak alulról jövő, organikus közösségekbe kell tömörülniük, szerveződniük. Meg kell mutatni a világnak, hogy az itt lévő civil társadalom szereti Magyarországot, a magyar nyelvet és kultúrát, a magyar nemzetet – tette hozzá.

Az augusztus 17. és 19. között megszervezett 6. Magyarok Országos Gyűlés fő témái között a nemzetgyarapodás, a magyar családok és a V4 civil közösségi együttműködése szerepelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában