Közlekedés

2018.12.30. 14:25

Putyin nagyon sok témáról kész tárgyalni Trumppal

Az orosz államfő újévi üdvözlőlevelet küldött az amerikai elnöknek, és ebben hangsúlyozta, hogy Moszkva nagyon sok témáról kész tárgyalni Washingtonnal – közölte vasárnap a Kreml.

„Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy a stratégiai stabilitás és a nemzetközi biztonság szempontjából az orosz-amerikai viszony a legfontosabb. Megerősítette, hogy Oroszország a lehető legszélesebb témakörről hajlandó tárgyalni az Egyesült Államokkal” – olvasható a Kreml közleményében.

Trump néhány héttel ezelőtt váratlanul lemondta tervezett találkozóját Putyinnal a G20 országcsoport novemberi argentínai csúcsértekezletén, arra hivatkozva, hogy az orosz erők az Azovi-tengeren tüzet nyitottak ukrán hadihajókra, és elfogták őket.

Putyin Bassár el-Aszad szíriai elnöknek is küldött újévi üdvözletet, és ebben ígérte, hogy Oroszország továbbra is támogatja a damaszkuszi kormányt és a szíriai népet „a terrorizmus elleni küzdelemben, az ország szuverenitásának és területi egységének megvédésében”.

Az orosz elnök a világ más vezetőinek is küldött üdvözletet az orosz elnöki hivatal közlése szerint, köztük Theresa May brit és Abe Sindzó japán miniszterelnöknek, valamint Hszi Csin-ping kínai elnöknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában