nyomozás

2017.11.15. 10:33

Razzia volt a Mall.hu-nál

A NAV 4,5 milliárdos költségvetési csalást elkövető bűnszervezet után nyomoz, a webshop is leállt.

A Mall.hu honlapján kedden este azt közölte: „átvételi pontjaink és ügyfélszolgálatunk technikai okok miatt jelenleg nem elérhető”. A cég MTI-hez eljuttatott közleménye szerint kedden egy munkavállalójuk tevékenysége kapcsán a NAV és az NNI helyszíni vizsgálatot kezdeményezett társaságuknál.

A hatósági intézkedés miatt vásárlóik megrendeléseit jelenleg nem tudják teljesíteni, de minden rendelkezésükre álló jogi eszközt igénybe vesznek azért, hogy mielőbb visszaállítsák a normál üzletmenetet és a megrendelt árukat kiszállítsák.

Leszögezték: mindenben együttműködnek a hatóságokkal annak érdekében, hogy a nyomozást mielőbb megnyugtatóan lezárhassák. A nyomozásra hivatkozva további információt nem osztottak meg.

A Mall.hu az okozott kényelmetlenség miatt elnézést kért a vásárlóktól. Azt ígérték, amint újabb megosztható információval rendelkeznek, közvetlenül tájékoztatják az érintett vevőiket.

A Zoom közölte: a Mall.hu mérlege szerint 2016-ban 10,4 milliárd forint volt a cég nettó árbevétele, ami több mint egymilliárd forinttal maradt el az előző évitől. A cég tavaly is „masszívan” veszteséges volt, csakúgy mint a megelőző négy évben, az internetes vállalkozás 2016-ban 1,6 milliárd forint veszteséggel zárt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában