kamupártok

2017.09.29. 06:21

Rengeteg párt van, és számuk egyre emelkedik

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) keddi adatai szerint 222 bejegyzett párt van, és 177 áll bejegyzés alatt.

Egy héttel korábban még 219 bejegyzett és 171 bejegyzésre váró pártnál tartott a számláló – írta a Magyar Nemzet pénteken.

Már a 2014-es választásnál is rengeteg új politikai formáció nevével ismerkedtek meg a választópolgárok, pedig akkor még csak 147 párt próbált volna bejutni a parlamentbe. Ráadásul az ügyészség 2015 májusában 38-at töröltetett is a hivatalos nyilvántartásból, mert már két egymást követő parlamenti választáson nem indultak.

Tóth Zoltán választási szakértő szerint semmi nem változott a 2014-es választási szabályokhoz képest, nincs akadálya, hogy újra „kamupártok” induljanak. Pártlistát változatlanul azok a pártok állíthatnak, amelyek – legalább kilenc megyében és Budapesten – minimum 27 egyéni választókerületi jelöltet állítanak. Ez mindössze 13 500 aláírást jelent.

A Magyar Nemzet emlékeztet arra, hogy korábban rengeteg feljelentés született a kamupártok ügyében, és bár 187 nyomozást rendeltek el, történtek vádemelések is, de letartóztatás nem, sőt nem is zárult le az összes ügy.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában